Az izraeli háború megmutatja Európa kétségbeejtő súlytalanságát

2023. október 16. 13:46

Amíg Európa többet költ egy köpcös zsarnokocska Moszkva-barát rendszerének finanszírozására, mint repülőgép-hordozóra, addig nem fog beleszólni a nagyok dolgába.

2023. október 16. 13:46

„Elolvastam Mr. Biden (az Egyesült Államok elnöke) beszédét és Mr. Borrell (az Európai Unió külügyi főképviselője) nyilatkozatát az izraeli helyzettel kapcsolatban. Ennek alapján kifejezetten megnyugtatónak érzem, hogy a szabad világ vezetésének terhe nem az európai, hanem az amerikai döntéshozók vállát nyomja.

Nekem fogalmam sincs arról, hogy milyen válaszintézkedéseket helyes és célszerű meghoznia az izraeli kormánynak a polgári lakosság ellen elkövetett brutális bűncselekmények után a további merényletek megelőzése érdekében. Nem tudom, hogy be kell-e vonulnia a hadseregnek Gázába, és ha igen, akkor azt hogyan kell kivitelezni. Annyit sejtek csupán, hogy a két sokat emlegetett jog, Izrael önvédelmi joga, illetve a háborús cselekményekre vonatkozó nemzetközi jog a következő időszakban nem fog egyszerre érvényesülni, talán nem is lehet őket egyszerre érvényesíteni.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Új szelek fújnak Brüsszelben: ilyen uniós csúcsot még sohasem láttak az EU-ban

Új szelek fújnak Brüsszelben: ilyen uniós csúcsot még sohasem láttak az EU-ban
Tovább a cikkhezchevron

Izraeli nézőpontból az államalapítás óta fennálló fenyegetettség kezelését érintő összes stratégiai és morális dilemma tragikus nehézségét mindig is az adta, hogy az önvédelem joga és a nemzetközi jog azon a terepen, az adott földrajzi, demográfiai, geopolitikai körülmények között csak egymás kárára érvényesülhet a gyakorlatban. 

Ha az izraeli kormányok maradéktalanul betartanák a nemzetközi jogi előírásokat, akkor nem tudnának eredményesen küzdeni egy olyan ellenséggel szemben, amely óvodákba telepíti a rakétakilövő berendezéseit. 

Ha viszont az ellenség legyőzésének céljával bevetnének minden eszközt, ami katonai értelemben a rendelkezésükre áll, akkor ugyan 24 óra alatt véglegesen felszámolhatnák a Gáza felől rájuk leselkedő veszélyt, de csak a nemzetközi jog durva megsértése árán. Pont úgy, ahogy az azeriek tették pár hete az örményekkel mindazon szervezetek szenvtelen hallgatása mellett, amelyek most előre tiltakoznak az izraeli hadműveletek miatt a civil áldozatokra hivatkozva.

A jelenlegi bombázások, a megkezdett ostrom és az elkerülhetetlennek tűnő bevonulás esetében sem lesz másképp, mint ahogyan az elmúlt 75 évben történt. A kormány és a hadsereg egyensúlyozni fog a között, amit a túlélés parancsa diktál számukra és aközött, amit a nemzetközi jog enged nekik. Nagyon nehéz annál üresebb, tartalmatlanabb, naivabb, álszentebb, cinikusabb kijelentést megfogalmazni ebben a konkrét szituációban, az elmúlt háromnegyed évszázad próbálkozásainak és kudarcainak ismeretében, mint azt, hogy »Izraelnek joga van védekezni, de ezt a nemzetközi jognak, a humanitárius jognak megfelelően kell megtenni.«”

Nyitókép: MAJDI FATHI / NurPhoto / NurPhoto via AFP

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2023. október 17. 15:04
Te is a buta, tehetségtelen zsidók sorát szaporítod......
Válasz erre
4
0
Haramia
2023. október 17. 13:22
Hogy ki is ő? A Minden Szó oldaláról idemásolom: A HVG-től ment tovább (csúszott) a Jelenbe. Egy teljességgel tehetségtelen és gátlástalan fószer. És megrögzött Orbánozó és gyűlölködő. "Hogy kicsoda igazából ez a túlélésért küzdő Gomperz? Nagyjából egy évtizedig vezette a belvárosi SZDSZ-t (akkor még Ónody Tamás néven), Kóka János táskahordozója is volt, meg a kórházi széfes Horváth Ágnesé, a bukta után – Stumpf András közlése alapján – egy Health-Capital Zrt. nevű vállalkozást gründolt szintén az exminiszter Horváthtal, utána szegődött el „igazi újságírónak”. Nagy nevettető." A cikk szerint az asszonyka szép, de agyhalott. Szóval similis simile gaudet.
Válasz erre
4
0
auditorium
2023. október 17. 08:55
Álmatlan agyból beteg gondolatok. Melatonina, kamillatea és B 6 vitamin segithet.
Válasz erre
6
0
chief Bromden
2023. október 17. 08:47
Aha, értem. /?/ A főnök miatt vannak az EU-nak pöcs vezetői. Gyengébbek kedvéért a pöcs bővebben: korrupt, kollaboráns, az európai polgárokat és gazdaságokat kiszolgáltató árulók.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!