Az EU támogatta a vízvezetékhálózat építését, a Hamász figyelmeztetett: bombákat is készíthet a csövekből

2023. október 11. 20:41

A Telegraph értesülései szerint Brüsszel az elmúlt évtizedben mintegy 100 millió eurót „ölt” ebbe a projektbe.

2023. október 11. 20:41
Hammas and The Qassam Brigades funeral oration ceremony

Az Európai Unió több mint 50 kilométernyi vízvezeték építéséhez nyújtott segítséget a palesztinoknak, annak ellenére, hogy a Hamász terroristái már korábban utaltak arra, a csövekből házi készítésű rakéták arzenálját tudják kovácsolni – emlékeztetett a Telegraph.

Felidézték, hogy 2021-ben már napvilágra kerültek olyan felvételek, amelyeken a Hamász terroristái csöveket ástak ki a sivatagban, melyekből házi készítésű rakétákat készítettek.

Mint írták, egy elemzésből, amely az EU külföldi segélyeit vizsgálta, az is kiderült, hogy 

Brüsszel az elmúlt évtizedben mintegy 100 millió eurót ölt az iszlamista csoport által ellenőrzött területeken megvalósuló csővezeték-projektekbe.

Erre a leleplezésre a Gázának nyújtandó jövőbeli segélyekkel kapcsolatos nemzetközi viták közepette került sor, mivel félő, hogy a humanitárius adományok a Hamász kezébe kerülhetnek.

Továbbái eurómilliókat kapnak a palesztinok

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Az EU külügyminiszterei kedd este rendkívüli megbeszéléseket folytattak a Palesztinának nyújtott évi 295 millió eurós támogatásról, miután az Európai Bizottság bejelentette, hogy az adományokat az Izrael elleni terrortámadásra válaszul felülvizsgálat alá helyezték.

Josep Borrell, az EU vezető diplomatája kedd este ugyanakkor arról beszélt, hogy a palesztinoknak nyújtott támogatás folytatódik, ami azt jelenti, hogy az év végéig 218 millió euróval több jut a közel-keleti népnek.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MOMEN FAIZ / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. október 11. 21:22
Putyin hátra dölhet, kérhet egy kávét és egy vicclapot...
Palatin
2023. október 11. 21:17
Az unió minden baromságot támogat, de a fontos dolgokra soha nincs pénze.
backsplash
2023. október 11. 21:15
Ez tudatosan zajlik. A katariak kilobbizzák, hogy legyenek csövek. Aztán a hajókon meg minden szart beszállítanak.
blondiner
2023. október 11. 20:58
Műanyag KPE csövet kell nekik adni, na abból építsenek rakétát :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!