Az ügynökség baloldali fiataloknak szóló, AJ+ verziójában 2019-ben egy holokauszttagadó filmet adtak le, mely szerint a holokauszt valódi nyertese Izrael, és hogy bár a népirtás megtörtént, ám „nem úgy történt, mint azt a zsidók mondják”.
A film felelőseit kirúgták, és az AJ+ csapatját „érzékenyítő tréningre” küldték, ám kérdéses, hogy mit érhetnek el vele egy olyan stábnál, ami egy összeállítás szerint tele van antiszemita vádakat és Izrael démonizálását terjesztő alkalmazottakkal.
Azonban publikált — majd törölt — antiszemita tartalmak miatt került botrányba nemrég az angol nyelvű adás is: hivatalos Twitter-oldalán egy nevető zsidó képét közölte, melyen a klímaváltozást „talmudista világuralmi tervnek” nevezték. (A kép a Twitter-bejegyzésre kattintva látható). Később ezt is törölték, majd elnézést kértek. Izraelnek tehát már sok oka lehetett az ügynökség betiltására, de megemlítendő, hogy
a mostani háború során is Izraelt „népirtással” és „mészárlással” vádolják az al-Dzsazíra anyagai.
Megemlítendő, hogy 2022-ben lelőtték az al-Dzsazíra tudósítóját, Shirin Abu Akleh-t egy izraeli katonai művelet során. A hírügynökség rögtön Izraelt vádolta, az Izraeli Véderő kezdetben tagadott, majd beismerték, hogy igen valószínű, hogy izraeli lövedék végzett az újságíróval.