Kemény játszmába kezdtek a lengyelek: kiderült, kikkel lépnének szövetségre
Mindent boríthat Donald Tusk.
Szívügyem, hogy legyen egy olyan szabályozás, amely nem hagyja, hogy leépítsék helyben a demokráciát.
„A jogállamisági mechanizmus egyetlen magyar tárgyalójaként szívügyem, hogy uniós szinten legyen egy olyan működőképes szabályozás, amely nem hagyja, hogy a tagállamok kormányai leépítsék helyben a demokráciát.
A jogállamisági mechanizmus egyedül az Orbán-kormány ellen lépett életbe, de a lengyel konzervatív jobboldali PiS-kormány az elmúlt két ciklus alatt szintén kiprovokálta, hogy Lengyelország esetében is befagyasszon forrásokat az Unió: a lengyel kormány igazságügyi reformja súlyosan sértette az uniós jogot, nem biztosította a bírói függetlenséget – ezzel pedig a lengyel kormány nem Brüsszelt, hanem a saját állampolgárait, a lengyeleket károsította, jogfosztotta.
A PiS-kormány egy másik nagyon súlyos bűne a nők jogainak szándékos tiprása: a végletesen szigorú abortusztörvény miatt lengyel nők százezrei vonultak az utcára, mert a törvény már az életüket veszélyezteti. A nőjogi aktivisták vegzálásával, bebörtönzésével pedig azt a disztópikus üzenetet küldik, hogy eszük ágában sincs figyelembe venni a kétségbeesett, jogfosztott nők szempontjait.
A lengyel eredménynek nagyon komoly üzenete lesz, az uniós intézmények felé, és Magyarország felé is. Bízom benne, hogy a jogállamiságra törekvő ellenzéki erők elmozdítják a 8 éve regnáló PiS-kormányt!”
A választás napján készült élő eredményváró műsorunkat itt nézheti vissza:
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán