Rendkívül rossz hír ez Kijevnek: egy friss felmérés szerint szép csendben elpárolgott az amerikaiak támogatása

2023. szeptember 21. 15:23

A CNN felmérése szerint az amerikai lakosság már nem támogatná mindenáron az ukránokat.

2023. szeptember 21. 15:23
null

Alig ocsúdtak fel az ukránok a Lengyelországgal történő konfliktus után, most úgy tűnik, újabb témában fájhat a fejük. A CNN által közölt közvéleménykutatás ugyanis rámutatott: a legtöbb amerikai már ellenzi azt, hogy a Kongresszus újabb támogatásokat folyósítson Ukrajna számára. 

A kutatásban résztvevők 55 százaléka ellenezte a további támogatásokat, 51 pedig azt mondta, Amerika már így is eleget tett Kijevért.

A válaszadók mindössze 48 százaléka vélekedett úgy, hogy Amerikának még inkább támogatnia kellene Ukrajnát. Ez 2022 februárjában még 62 százalék volt. 

A felmérésből kiderül az is, hogy azok közül, akik a további segítségnyújtást támogatják, többségében hírszerzési eszközöket és kiképzést szeretnének az ukránoknak, a pozitívan nyilatkozók 60 százaléka szeretne csak még több fegyvert küldeni az ukránoknak.  Az összes válaszadó közül ez az arányszám 43 százalék.

A kutatás megállapította azt is, hogy az amerikaiak széles körben elutasítanak egy nyílt katonai beavatkozást: mindössze 17 százalékuk szeretné, ha az Egyesült Államok katonákat küldene Ukrajna segítségére.

Ugyanakkor a válaszadók körülbelül 80 százaléka elhúzódó háborúra számít, 

64 százalék pedig arra, hogy Oroszország más országokat is megtámadhat Ukrajna után.

Nyitókép: OLIVIER DOULIERY / AFP

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik