Szakértő: A lengyel kormány nagy erőkkel vetette bele magát a fegyverkezésbe, de valami hiányzik

2023. augusztus 26. 12:47

A baloldali újságíró szerint Lengyelország védelmi képességének közel felét elvesztette az ukrajnai háború miatt.

2023. augusztus 26. 12:47

A lengyel kormány nagy erőkkel vetette bele magát a fegyverkezésbe, csak a koncepció hiányzik a lelkesedés mellől – írja elemző cikkében Slawomir Sierakowski szakértő a Project Syndicate-ban. A kormány célja, hogy 2035-re a mostani 128 ezerről 300 ezerre növelje a hadsereg létszámát, a katonai kiadások pedig már az idén a GDP 2%-áról 3%-ra nőhetnek.

A kiadások azért is növekszenek, mert a lengyelek annyi hadászati eszközzel támogatták már Ukrajnát, hogy lassan oda lesz védelmi képességüknek a fele. Az új harci eszközök két fő szállítótól, az Egyesült Államoktól és Dél-Koreától érkeznek.

A listán szerepel a többi közt 1682 tank, 1008 tüzérségi rendszer, 648 rakétavető, valamint több mint száz vadászgép.

Magas rangú tisztek szerint viszont hiába a sok költekezés, mert hiányzik a stratégia – írja a szerző.

A korábbi vezérkari főnök kijelentette: csak egy őrült képzelheti, hogy békeidőben szükség van 300 ezres hadseregre. Szerinte, ha Kaczynski célja valóban az ország védelme, akkor nem a látványos megrendelésekre kellene összpontosítania, hanem arra, hogy helyreállítsa a szövetségesekkel a stratégiai kapcsolatokat.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: 123RF

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fabulon a bőre őre
2023. augusztus 26. 22:55
szakértő a Project Syndicate-ben Soros házi lapja. Action for Democracy. Ugordjunk.
vizesnyolcas
2023. augusztus 26. 19:37
Uramisten! Már megint a négy páncélos és a kutya!
llnnhegyi
2023. augusztus 26. 19:31
Főként az eszét veszítette el. Remélem ideiglenesen!! Jót tenne Európával.
powerage
2023. augusztus 26. 15:46
Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy ennek a sok szarnak az üzemeltetési/karbantartási költségeibe mennyire gondoltak bele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!