„Naponta szeretkeztem férfiakkal, képzeletben” – homoerotikus fantáziálásairól is vallott Barack Obama

2023. augusztus 13. 18:26

Egy több mint negyven évvel ezelőtt írt levelében vallott az egykori elnök.

2023. augusztus 13. 18:26

Barack Obama saját „androgün” elméjéről írt, és homoerotikus fantáziálásairól is vallott egy több mint negyven évvel ezelőtt írt levelében – írta a New York Post.

A levél, melyet egy korábbi barátnőjének küldött Obama, csak nemrég került elő. Az életrajzi könyvhöz készült kutatás során David Garrow író találta meg a meglepő kijelentéseket tartalmazó küldeményt.

„A homoszexualitást illetően azt kell mondanom, hogy szerintem ez egy kísérlet arra, hogy kivonjuk magunkat a jelenből, egy elutasítás talán a földi élet végtelen bohózatának állandósítására” – írta az akkor 21 éves Obama Alex McNearnek 1982 novemberében.

Majd azzal folytatta ezt a gondolatmenetet, hogy  

„naponta szeretkeztem férfiakkal, igaz csak képzeletben.”

A levél jelenleg az Emory Egyetem tulajdona. Intézmény nem engedi, hogy azt bárki lefotózza vagy magához vegye. A Rising Star: The Making of Barack Obama című önéletrajzi könyv szerzője is úgy jutott hozzá, hogy egy barátja kézzel lemásolta neki – közölte a lap.

Nyitókép: MTI/EPA/AJC pool/Alyssa Pointer

 

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik