Ez nevetséges! – Podoljak máris reagált a NATO-tisztviselő kijelentésére
Szerinte ezzel tudatosan a demokrácia vereségét választanák.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Stoltenberg vezérkari főnöke egy panelbeszélgetésen vetette fel, hogy az ukrán fél esetleg lemondhatna az orosz erők által megszállt területei egy részéről.

„Egyedül Kijev dönti el, mikor teljesülnek a feltételek, melyek az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyaláshoz szükségesek” – szögezte le csütörtökön a NATO főtitkára a norvégiai Arendalban. Jens Stoltenberg hangsúlyozta: kizárólag az ukrán fél mérlegelheti, mi az, amit elfogadhatónak tart a tárgyalóasztalnál, a NATO feladata pedig Ukrajna támogatása.
Ismert: kedden Stian Jenssen, Stoltenberg vezérkari főnöke egy – ugyancsak Arendalban rendezett – panelbeszélgetésen felvetette, hogy az ukrán fél esetleg lemondhatna az orosz erők által megszállt területei egy részéről Moszkva javára a háború lezárása érdekében. Jenssen szavait Kijev felháborodással fogadta, a vezérkari főnök pedig ezt követően elnézést kért.
Stoltenberg csütörtökön hangsúlyozta, hogy a NATO nem változtat jelenlegi politikáján, tehát Ukrajna határainak továbbra is a nemzetközileg elismert határokat tekinti, és támogatja az ország területi egységét, szuverenitását. A júliusi, Vilniusban rendezett NATO-csúcson a tagországok megállapodtak abban, hogy Ukrajna csak akkor fog tudni csatlakozni a szervezethez, ha „a szövetségesek ebben egyetértenek, és az ehhez szükséges feltételek teljesülnek”.

Ezt is ajánljuk a témában
Szerinte ezzel tudatosan a demokrácia vereségét választanák.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt követően csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a csúcson hazája nem kapott meghívást a szervezetbe és leszögezte: Ukrajna nem mond le azon területek iránti igényeiről, amelyeket sajátjának tart, cserébe a NATO-tagság perspektívájáért.
Ezt is ajánljuk a témában
A NATO-tisztviselő által felvázolt lehetőség szöges ellentétben áll Zelenszkij elképzelésével.

(MTI)
Nyitókép: Henrik Montgomery / TT News Agency /AFP