Becsüljük meg diplomatáinkat! – Hóvári János halálára

„Kedves Mátyás, végül János mégis javított az interjúban, kérlek, vedd őket figyelembe” – írta nekem jó fél éve a néhai Hóvári János sajtófőnöke, jóváhagyva egy kiküldött interjúszöveget. Sejtettem, mire megy ki a játék: Hóvári nagykövet úr szenvedélyesen küzdött a közép-ázsiai türk államok hivatalos, oroszból magyarított elnevezései ellen. 

Hiába hívják őket ma a magyar szótárban Kazahsztánnak, Üzbegisztánnak és Kirgizisztánnak, számára javítandó hiba volt ez az oroszos elhajlás, 

Mi persze nem engedtük ezt át sosem, örülünk, ha az olvasó egyáltalán nyitott a türk világra – Özbeksztánnal tényleg nem tudna mit kezdeni senki, leszámítva az ország pár száz turkológusát. Lesz ez még máshogy is, de az nem most lesz.

Evangelizált más ügyben is, igyekezett az oroszt második anyanyelvként ismerő közép-ázsiai diplomatákat az egymás közti értekezésben is a törökre átállítani. Jó okkal. Ki nem állhatta ugyanis, hogy az ő kedves türk világa felé zajló magyar nyitás, amely egyébként az Orbán-korszak külpolitikájának egyik legzseniálisabb húzása és legegyértelműbb sikere, „összekenődjön” a – pláne napjainkban – jóval ellentmondásosabb Oroszország-politikával. 

Elemi erővel küzdött az ellen, hogy a Nyugat és benne kis hazánk apraja-nagyja a Szovjetunió jurtalakó függelékeként tekintsen Közép-Ázsiára, s ebben a fénytörésben lássa a velük való együttműködést is. Értsem meg, be vannak szorulva Oroszország és Kína közé, mi onnan segítünk nekik kitörni – magyarázta előrehajolva, mosolyogva, gesztikulálva, mélyen ülő, vágott szemei majd’ kiugrottak a helyükről. 

Hatvannyolc éves volt. Emberi számítás szerint mondhatta volna ezt még minimum egy fél emberöltőn át, és ennyi kellett is volna ahhoz, hogy az üzenet átmenjen. Addigra talán mindenki megértette volna, hogy a türk világ nem nevetséges diktátorok smúzolásáról szól – Türkmenisztán elszigetelt kivétel, nem szabály. Hogy ez egy gyorsan fejlődő régió Európa és a két keleti nagyhatalom között, piaca hatalmas, emberanyaga értékes, kultúrája gazdag. Hogy éhesek a nyugati technológiára, cserébe ezer meg ezer befektetési lehetőséget kínálnak, demokratizálódnak szépen lassan, s jelentős részben az ő térségükben fog eldőlni Nyugat és Kelet harca. Hogy minket pedig testvérnépként szeretnek. Hogy bűn volna nem összekötni egyedi adottságainkat a pragmatizmussal, és teljes gőzzel felpörgetni a türk együttműködést.

Azt az emberi ésszel felérhetetlen döntést hozta a Mindenható, hogy Hóvári János ezt már nem mondhatja. Így rajtunk, a türk világ barátain a sor, hogy mondjuk mostantól helyette: az a politikai dacszövetség, gazdasági összefonódás és kulturális szövet, ami most Magyarország és a türk népek között alakul,

Érték, amit legfőbb motorjának elhunytával is őriznünk kell tovább.

Tud ugyanis két dolgot, amit önhibáján kívül még Visegrád sem: megélt kulturális rokonsággal oldani az örök magyar magányérzetet, egyszersmind olyan szerepet adni a magyar tőkének és technológiának, amilyet nálunk a németeké és az osztrákoké játszott. Az 1990 utáni évtizedekben úgy csináltak belőlünk fejlett európai országot, úgy telepítettek ide jól fizető, versenyképes kis- és nagyipart, szolgáltatásokat, hogy abból nekik is busás hasznuk volt. Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy Közép-Ázsiában megcsinálhassuk ugyanezt; ha valahol, itt egészen biztosan sikerrel kecsegtet a konnektivitás.

Nagykövet úr nem élt hiába. Megadatott neki, ami oly kevés diplomatának: szabad szemmel, laikus átlagembereknek is látható valóságot alkotott. A két dolgos kezével vitte át a türk világot a figyelmünkre sem méltatott jelentéktelenségből a magyar külpolitika homlokterébe; hazájának barátokat szerzett és teret nyitott. Példát adott a magyar diplomatáknak arról,

Nélküle ma nem beszélhetnénk sem magyar részvételről a Türk Államok Szervezetében, sem kitűnő és gyümölcsöző török-magyar kapcsolatokról, sem ezernyi ígéretes magyar projektről Közép-Ázsiában. Többre nem is vágyhat egy külügyér. Hóvári János tiszteletre méltót alkotott. Elégedetten, békében nyugodhat – olyan helyen, ahol Üzbegisztánt egészen biztosan az egyetlen helyes módon, Özbeksztánnak írják.

Adassék meg neki. Mi pedig becsüljük meg a diplomatákat!

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás