Valami készül: százezer katonát és majdnem ezer harckocsit vontak össze az oroszok

2023. július 18. 19:22

Kiadták a figyelmeztetést az ukrán katonák.

2023. július 18. 19:22
null

Áttörhet Harkivnál az orosz hadsereg, százezer katonát vontak össze az oroszok – figyelmeztetett az ukrán hadvezetés. Állításuk szerint az oroszok át akarják törni a főváros, Kijev védelmét.

A Politico cikke azt írja: Ukrajna a katonai erőfeszítéseit a déli frontra összpontosítja, Oroszország erői keleten, Kupjanszk irányában koncentrálódnak és Kijevet szondázzák. Az orosz összevonásnak hetek óta vannak jelei, most pedig az ukrán fél is nyíltan beszélt erről. Szerhij Cserevatij, az ukrán hadsereg keleti parancsnokságának szóvivője hétfőn egy országos tévéműsorban nyilatkozott a témában. Szerinte Oroszország

mintegy 100 ezer katonát, 900 harckocsit és 555 tüzérségi rendszert vonultatott fel a térségben.

„Mindent arra tettek fel, hogy áttörjék a védelmünket, de katonáink szilárdan védekeznek, és nem engedik, hogy az ellenség magához ragadja a kezdeményezést” – fogalmazott. Mindezt az ukrán hadsereg szárazföldi erőinek parancsnoka, Olekszandr Szirszkij tábornok is megerősítette. 

Nyitókép: Kirill Zykov / AFP

 

Összesen 339 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Turán
2023. július 19. 21:36
Még egy ukrán információ amin a rubelkomcsikis tapsikálnak. 😅😅😅
Csigorin
2023. július 19. 17:04
nagyon ideje volna mar
Namond
2023. július 19. 11:54
Az már valami, ha az ellentámadásban levő ukrán katonák szilárdan védekeznek, és nem engedik támadni az oroszokat.
Nemkellnév
2023. július 19. 11:16
Ez orosz részről még mindig csak annyit tesz, hogy féken tartsa az ukránokat. Az oroszoknak évekig tudniuk kell védekezni még, ha igaz a legújabb infó, ami az amerikai-EU-s szándékot illeti az eszkalációról. Az oroszok végső esetben milliós haderőt össze tudnak rakni. Szerintem ennek megfelelően a fegyverkezést is felpörgették. Mondjuk óvatosnak kell lenniük ezzel, mert bebuktathatja a nemzetgazdaságukat. Az egész az USA érdekében zajlik, ami az eszköztelen EU-t zsarolva tolatja a rengeteg pénzt és fegyvert az Ukránokhoz....talán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!