Kína leszámol az USA közel-keleti dominanciájával?

Írta: Tárik Meszár, MCC Migrációkutató Intézet

Kína az elmúlt időszakban fokozta diplomáciai jelenlétét a Közel-Keleten, és afféle béketeremtőként lépett fel a régióban. Fontos azonban feltennünk a kérdést: pontosan mi az oka Peking egyre aktívabb Közel-Kelet-politikájának, és a gazdasági vonatkozások mellett milyen mértékben érvényesülnek a politikai dimenziók?

Az USA elfordult a Közel-Kelettől

A 2010-es évektől kezdve az amerikai Közel-Kelet-politika súlyos csapást szenvedett, amit legfőképpen az iraki és afganisztáni katonai intervenciók sikertelensége idézett elő. Ebből kifolyólag véget ért az USA dominanciájával jellemezhető periódus. A fenti kudarcok mellett egy további ok is megemlíthető, ami nem más, mint Kína gazdasági felemelkedése, ami kétségkívül egyre inkább megkérdőjelezi az Egyesült Államok által dominált világrendet.

(ez legfőképpen Kelet-Ázsiát érinti), hogy valamilyen módon kezelni tudják a Kína erősödő befolyása miatt felmerülő kihívásokat, és hogy elejét vegyék a távol-keleti ország további gazdasági sikereinek. Az USA Kelet-Ázsiára fókuszáló politikája miatt azonban űr keletkezett a Közel-Keleten, amelyet a jelek szerint Kína igyekszik betölteni.

Gazdasági kapcsolatok

Ami a kínai-arab gazdasági kapcsolatokat illeti, kijelenthető, hogy az Öböl-menti országok jelentékeny partnerek Kína számára, és döntő szerepet játszanak az „Övezet és út” kezdeményezés (BRI) sikeres végrehajtásában. Ez geostratégiai elhelyezkedésüknek, számottevő energiatartalékaiknak, valamint a regionális gazdaság gyors és stabil növekedésének köszönhető, amihez hozzájárul a fogyasztási cikkek és az áruk piacának gyors bővülése is. Vitathatatlan, hogy Kína ezeknek a piacoknak a fő szállítója lehet, valamint a különböző energiaforrások elsődleges felvásárlója.

A gazdaság vonatkozásában a kínai jelenlét valóban leszámol a korábbi amerikai dominanciával,

ugyanis Peking számos regionális hatalom legnagyobb kereskedelmi partnerévé lépett elő. Ilyenek többek között Egyiptom, Irán, Jordánia, Kuvait, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is. Kína kereskedelme a régióban a 2019-es 180 milliárd dollárról 259 milliárd dollárra nőtt 2021-re, míg ugyanebben az összehasonlításban az Egyesült Államok közel-keleti kereskedelme 120 milliárd dollárról 82 milliárd dollárra csökkent. Kína emellett befektet az infrastruktúrába és együttműködik a közel-keleti államokkal a technológia és biztonság terén az „Övezet és út” kezdeményezés részeként.

Politikai vonatkozások

Kína történelmileg elkerülte, hogy regionális konfliktusokba avatkozzon be, vagy hogy közvetlenül állást foglaljon a sokszor igencsak bonyolult nézeteltérésekben. Ahelyett, hogy a hidegháború utáni időszakban megkérdőjelezte volna az Egyesült Államok hegemóniáját és katonai fölényét a Közel-Keleten, Kína másodhegedűsként részesült az USA erőfeszítéseiből anélkül, hogy anyagilag hozzájárult volna a stabilitás létrehozására tett kísérletekhez, vagy hogy szembenézett volna azon stratégiai dilemmákkal, amelyekkel az Egyesült Államok volt kénytelen. Ez a helyzet azonban ma megváltozni látszik, ugyanis

Kína egyre több közel-keleti konfliktusban is a mediátor szerepét vállalta magára.

Két jelentős fejlemény is történt az elmúlt hónapokban a régió vonatkozásában: a kínai közbenjárással létrejött szaúdi-iráni békülés, valamint az izraeli-palesztin konfliktus békés megoldását célzó kínai erőfeszítések fokozódása.

Szaúd-Arábia és Irán egy több mint hétéves mosolyszünetet követően kínai közbenjárással 2023. március 10-én megállapodott a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról. A két ország viszonyának rendezése egy hosszú évek óta tartó ellenségeskedés után következett be, amely veszélyeztette az Öböl stabilitását és biztonságát, és szította a közel-keleti konfliktusokat Jementől Szíriáig. A Kína által közvetített megállapodást a két rivális közel-keleti állam vezető biztonsági tisztviselői közötti tárgyalások után jelentették be Pekingben. Irán, Szaúd-Arábia és Kína közleménye szerint Teherán és Rijád megegyezett a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról és a nagykövetségek újranyitásáról. A megállapodás magában foglalja az államok szuverenitásának tiszteletben tartását és a belügyekbe való kölcsönös be nem avatkozást.

Ezenfelül Kína már többször is hangot adott azon törekvésének, hogy elősegítse az Izrael és Palesztina közötti béketárgyalásokat a kétállami megoldás elve alapján. Peking korábban négy pontból álló javaslatot terjesztett elő a konfliktussal kapcsolatban, amely azonnali tűzszünetre szólít fel minden felet, továbbá a nemzetközi közösséget humanitárius segítségnyújtásra ösztönzi, kérelmezi az ENSZ Biztonsági Tanácsának támogatását Kína mediátori szerepének betöltésében, valamint a béketárgyalások újrakezdésének előmozdítását szorgalmazza. A kínai elnök emellett néhány héttel ezelőtt megerősítette, hogy országa támogatja a palesztinok erőfeszítéseit, hogy teljes jogú tagságot szerezzenek az ENSZ-ben. A kínai elnök tehát már többször is előterjesztett javaslatokat a palesztin kérdés kétállami megoldáson alapuló rendezésére, sőt hivatalosan fogadta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy a konkrét részletekről tárgyaljanak.

Kína az erőforrások és piacok megszerzésére összpontosít

Fontos feltenni a kérdést: Peking valóban fel akarja váltani a politikai színtéren a Közel-Keleten hosszú évtizedek óta fennálló amerikai hegemóniát, vagy valami más motiváló erő van a háttérben?

A válasz egyértelműen az utóbbi, mivel Peking a különböző országok között régóta fennálló vitákat destabilizáló hatásúnak tekinti, amelyek potenciális kockázatot jelentenek hosszú távú üzleti célkitűzéseire nézve. Ennek tudatában kijelenthető, hogy

Kína mindenekelőtt a gazdasági érdekei miatt törekszik a közel-keleti béke megteremtésére,

amit minden fél számára win-win szituációként értékel. Kína tehát valóban ösztönözve van arra, hogy ténylegesen megoldja ezeket a regionális vitákat, mivel profitálhat a térség stabilitásából.

Peking sok vonatkozásban nem tud versenyre kelni az Egyesült Államokkal

Az Egyesült Államok a térségbeli kínai szerepvállalás kiterjesztését nem feltétlenül tekinti fenyegetésnek. Noha egyes amerikai döntéshozók aggodalommal tekintenek Kína növekvő befolyására a Közel-Keleten, sok amerikai vezető tisztségviselő, mint például Antony Blinken külügyminiszter, pozitív változásnak tartja Peking azon törekvését, hogy közvetítő legyen a regionális konfliktusokban (habár több nyilatkozatában ő is aggodalmát fejezte ki a növekvő kínai jelenlét miatt).

Ezzel összhangban fontos megemlíteni, hogy

Kína nem tudja – és nem is akarja – megkérdőjelezni az Egyesült Államok domináns katonai hatalmának szerepét a térségben.

Azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai unipolaritás ma már nem tartható, és talán jobban szolgálná az Egyesült Államok érdekeit, ha nagyobb hatásfokkal adaptálódna a kialakult helyzethez.

Összességében véve a közel-keleti kormányok pozitívan állnak a Kínával kötött partnerséghez, mert szerintük egyenlő félként kezelik őket, nem pedig gyarmati területként, és természetesen kölcsönös anyagi haszon is származik a viszonyból. Emellett az arab államok nagyra értékelik Peking azon hozzáállását, hogy a távol-keleti ország határozottan elutasítja a más államok belügyeibe való avatkozást. Az sem elhanyagolható, hogy Kína számára is kiemelt jelentőséggel bír a közel-keleti régió, mivel többek között onnan kívánja biztosítani folyamatosan növekvő nyersanyagigényét, de más gazdasági szektorokban is fokozódó együttműködés tapasztalható. Azonban a kínai gazdasági jelenlét korántsem jelenti azt, hogy a térségben régóta fennálló amerikai dominancia elhalványult volna, viszont a multipolaritás újraírja a régi sémákat, amelyekhez az Egyesült Államoknak is alkalmazkodnia kell.

Nyitófotó: Ding Lin / XINHUA / Xinhua via AFP