Joe Biden az afganisztáni kivonulásról: „Igazam volt”

2023. július 01. 17:25

Az amerikai elnök szerint nem hibázott semmiben a kivonulás idején.

2023. július 01. 17:25
null

Közzétette az amerikai külügyminisztérium az afganisztáni kivonulásról készített utólagos értékelését. Joe Biden ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, nem követett el hibákat a kivonulással kapcsolatban – írta a Breitbart

„Nem, nem. Minden bizonyíték ott van. Emlékszik, mit mondtam Afganisztánról? Azt mondtam, hogy az al-Kaida nem lesz ott. Azt mondtam, hogy nem lesz ott. Azt mondtam, hogy segítséget kapunk a táliboktól. Mi történik most? Mi folyik itt? Olvassa a sajtót.

– fogalmazott az elnök arra kérdésre, hogy elismeri-e az afganisztáni kivonulás kudarcát. 

Egy másik újságíró is próbálta volna megkérdezni az elnököt a külügyminisztérium jelentéséről, de Biden faképnél hagyta őt, és kisétált a teremből.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Biden tagadta, hogy megbánta volna a káoszba fulladó csapatkivonást, aminek következtében a tálibok betörtek Kabulba és megdöntötték az Egyesült Államok által támogatott kormányt.

A jelentés, amely a külügyminisztérium intézkedéseire összpontosított, mind a Trump-, mind a Biden-kormányzatot azzal vádolta, hogy nem készültek a legrosszabb forgatókönyvekre.

A kivonulás kudarcáért a mai napig senkit sem bocsátottak el annak ellenére, hogy 13 amerikai katona és legkevesebb 170 afgán halálát okozta, miután az Iszlám Állam merényletet követett el a kabuli repülőtéren, ahol a kaotikus evakuálás folyt.

***

Biden már csak gépre kötve tud aludni

Erre azért van szükség, hogy javítsa az alvásminőségét.

 

Nyitókép: Jacek Boczarski / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. július 31. 20:03
Igazam voltban nem versenyezhet a világcsúcstartóval: https://www.youtube.com/watch?v=wHx9VoVPLNg
fogas paduc
2023. július 05. 08:57
Biden elnök egyszerűen nem tud hibázni! Még akkor sem, amikor igen!
Robert69
2023. július 02. 21:35
Tehát nyíltan elismerte, hogy megállapodott a tálibokkal és cserbenhagyta azokat akik Afganisztánban szövetségesei voltak.......
Teréz Pitykéz
2023. július 01. 22:24
Legalább a feleséged élvezne egy jót. De a komcsi barátaid és azok felmenői hívták ide a szovjeteket anno. Most majd a hőn áhított migránsok fogják a nejed kielégíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!