Hozzátette: „úgy gondolom, hogy lesz némi siker. De a vonalak stabilizálódni fognak, és akkor lesz ez az örökké tartó, alacsony forráspontú háború, olyan vonalakkal, mint amilyenek 2014 közelében voltak” – tette hozzá Kramer, utalva arra a befagyott konfliktusra, amely a Krím félsziget 2014-es moszkvai invázióját követően kezdődött.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a logisztikán, és a politikai akaraton is sok múlik.
Már most látható, hogy az a mennyiség, amit a Nyugat adott Ukrajnának, kimeríti a Nyugat készletei. Ez az év előrehaladtával egyre rosszabb lesz”.
– figyelmeztet.
Nyitókép: Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / AFP. Illusztráció.