Magyarország továbbra sem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő 500 millió eurós részletének folyósítását az újabb ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, amíg Kijev le nem veszi a nemzetközi jogszabályokat semmilyen módon nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tagállamok megállapodtak
az Európai Békekeret forrásainak 3,5 milliárd eurós megemeléséről,
amihez azonban a magyar kormány csak azután adta a hozzájárulását, hogy jogi garanciát kapott ezen pénzügyi alap „globális természetének” megőrzésére.
Leszögezte: ez azt jelenti, hogy a nyugat-balkáni és az afrikai országoknak is támogatásokat fog nyújtani a blokk ebből a megemelt összegből annak érdekében, hogy ezen térségekben fenn lehessen tartani a stabilitást, s ezáltal megelőzhetők legyenek a biztonsági fenyegetést jelentő újabb migrációs hullámok.
A feltétel
Szijjártó Péter kiemelte, hogy hatalmas volt a nyomás, csaknem minden résztvevő sürgette az ukrajnai fegyverszállításokra szánt újabb 500 milliós részlet kifizetését, de Magyarország ezt nem hagyta jóvá. „Tehát továbbra sem járultunk hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió az Európai Békekeret megnövelt összegéből újabb ukrajnai fegyverszállításokat finanszírozzon, hiszen korábban világossá tettük, hogy
csak abban az esetben vagyunk hajlandóak a blokkolásunkat feloldani,
ha az ukrán hatóságok véget vetnek annak a nevetséges, hazug állapotnak, amelynek nyomán az OTP-t mint a legnagyobb magyar bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájára tették” – figyelmeztetett.
(MTI)
***
***
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán