Vörös festékkel öntötték le a stockholmi Svéd Nemzeti Múzeumban környezetvédelmi aktivisták a Claude Monet egyik festményét védő üveglapot, majd a kép keretéhez ragasztották a tenyerüket.
„A két, körülbelül 25 és 30 éves nőt őrizetbe vettük” – közölte a rendőrség. Az akciót később az Aterstall Vatmarker (Állítsd vissza a Nedves Övezeteket) nevű szervezet vállalta magára. A szóban forgó kép a Le Jardin de l'artiste a Giverny (A művész kertje Giverny-ben, 1900), amelyet egy kiállítás keretében mutatták be Stockholmban. A Kert című, több mint háromszáz műalkotást – mások mellett Rembrandt, Watteau, Le Notre, Monet, Renoir és Carl Larsson műveit –