Ukrán belügyminiszter: Ukrajnában 24 települést árasztott el a víz

2023. június 07. 10:39

Három településről megkezdték az emberek kimenekítését mintegy ötven autóbusszal.

2023. június 07. 10:39
null

Folytatódtak a tömeges evakuálások szerdán Dél-Ukrajnában, miután részlegesen megsemmisült a kahovkai gát, ami miatt számos Dnyeper menti településen áradások keletkeztek, és amiért Moszkva és Kijev egymást okolja.

A határt – tulajdonképpen a frontvonalat – az orosz és ukrán erők között jelenleg a Dnyeper folyó képezi, amelynek jobb parti részét Ukrajna ellenőrzi, bal parti része pedig orosz megszállás alatt áll, és Moszkva annektálta

„A legnehezebb helyzet Herszon város Korabelnij kerületében alakult ki. Ott 3 és fél méterrel emelkedett meg a vízszint, és több mint ezer házat árasztott el a víz” – közölte Olekszij Kuleba, az ukrán elnöki hivatal helyettes kabinetfőnöke.

Hozzátette: az evakuálások szerdán és a következő napokban autóbuszokkal és vonatokkal folytatódnak. „Több mint 40 ezer embert fenyeget az árvíz. Az ukrán hatóságok több mint 17 ezer embert evakuálnak. Mintegy 25 ezer civil az oroszok által ellenőrzött területen él” – közölte kedden Andrij Kosztyin ukrán főügyész.

Ukrajnában 24 települést árasztott el a víz” – tájékoztatott Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.

A régió orosz ellenőrzés alatt álló területén a hatóságok közölték, hogy három településről megkezdték az emberek kimenekítését mintegy ötven autóbusszal. Vlagyimir Leontyjev, Nova Kahovka Moszkva által kinevezett polgármestere elmondta, hogy város víz alatt áll, és 900 lakosát evakuálták. Hozzátette: 35 centiméterrel csökkent a vízszint.

Elmondta továbbá, hogy Nova Kahovkában legalább hét ember eltűnt a víztározóból ellenőrizetlenül kifolyó áradat miatt.

(MTI)

***

***

Nyitókép: Satellite image ©2023 Maxar Technologies / AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dezilluzionista
2023. június 07. 14:08
Gyalázat.
dedi
2023. június 07. 13:09
Prigozsin Hülyeségnek tartja, hogy Oroszországhoz csatolták az elfoglalt ukrán területeket. Az ukránok szerinte áttörik az orosz védelmi vonalakat. Prigozsin szerint az ukránoknak már most, az ellenoffenzívájuk elején sikerült áttörniük az orosz védelmi vonalakat. Bahmut környékén például három ponton is. Bahmutnál szerinte már harapófogóba is zárták az oroszokat és arra számít, hogy a másik csapás dél felé irányul majd. Prigozsin szerint Oroszország súlyos emberveszteségekre számít, és területeket fog veszíteni. https://twitter.com/igorsushko/status/1666281190482132992?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1666281190482132992%7Ctwgr%5E0e5ade00f54963deb3a1aede160ba6662004ed39%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fcdn.embedly.com%2Fwidgets%2Fmedia.html%3Ftype%3Dtext2Fhtmlkey%3Dcb7145f1731b4c328f8e4d2201854ceaschema%3Dtwitterurl%3Dhttps3A%2F%2Ftwitter.com%2Figorsushko%2Fstatus%2F1666281190482132992image%3Dhttps3A%2F%2Fabs.twimg.com%2Ferrors%2Flogo46x38.png
MTom
2023. június 07. 13:09
Egyebkent elokerult egy tavaly decemberi video ahol egy orosz streamer beszelget katonakkal akik azzal dicsekednek hogy most keltek at Herszonbol a tulpartra es jol alaaknaztak a gatat es majd Januarban felrobbantjak hogy elsoporje az ukran katonasagot meg egesz Herszon varosat.
Robert69
2023. június 07. 11:35
A Krímben meg nemsokára hiány lesz belőle, megéri nekik úgy látszik.........sosem foglalkoztak az ukránok az áldozatokkal....még a sajátjaikkal sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!