Mike Gonzalez a Heritage Foundation főmunkatársa, akinek szakterületei közé tartozik az identitáspolitika és a kritikus fajelmélet, kiemelte az oktatás nem választható külön a moralitástól. „Az iskolákban és az egyetemeken adjuk tovább a világnézetünket – ezáltal válik az oktatás harctérré.”
Véleménye szerint a baloldal nem pusztán ideológiát terjeszt a közoktatásban, hanem egy ellen-narratívát: a kapitalizmussal való leszámolás, a történelmi sérelmekért fizetendő kártérítések alapvetően a javak újrafelosztását célozza, egy új hatalmi struktúra kialakulását készíti elő.
Andrea Cerroni, a Milano-Bococca egyetem szociológia professzora, fizikus végzettségű és érdeklődési köre a tudomány és technológia szociológiája, valamint a tudás és demokrácia összefüggése, előadásában kiemelte, az ő generációja még latint és ógörögöt tanult az iskolában, ma a klasszikusok háttérbe szorulnak az azonnal használható, de rövid szavatosságú praktikus készségek mellett. Félretesszük a hagyományainkat annak érdekében, mit kíván éppen az „ipar” – vélekedett, példaként említve egyes egyetemi kurzusokat és diplomaprogramokat. Ez nevetséges és elkeserítő – zárta gondolatát az olasz szakember.
Lindsay Burke a Heritage Foundation oktatáspolitikai központjának vezetője egy esettanulmányt mutatott be, az amerikai ’oktatási kuponok’ rendszerét. A kuponrendszer lényege, hogy minden diáknak számlát nyitnak, melyen az összes oktatást érintő támogatás, amire az államtól jogosult gyűlik, és a szülő rendelkezhet a felhasználás módjáról.
A kezdeményezés a szülők azon jogát kívánja visszaállítani, hogy szabadon eldönthessék, milyen értékrend szerint kívánják nevelni gyermekeiket.