Novák Katalin: Egész Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett

2023. június 08. 16:28

„Oroszország nem érheti el katonai céljait, ezt nem engedhetjük meg” – mondta a köztársasági elnök.

2023. június 08. 16:28
null

A Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci konzervatív lap interjút közölt csütörtökön Novák Katalin köztársasági elnökkel A szankciók többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak címmel.

Az államfő a koszovói válságról szólva kiemelte, hogy

de nem szabad megfeledkezni a Nyugat-Balkánról, és fel kell gyorsítani a térségbeli országok EU-csatlakozását.

Mint mondta, „ha Koszovóban történik valami, a helyzet gyorsan eszkalálódhat, ezért nagyon aggódunk, és reméljük, hogy a helyzet gyorsan lecsillapodik, és minden szereplő szem előtt tartja, mennyire törékeny a béke”.

Kifejtette, hogy Nyugat-Európában a bővítési fáradtság jelei mutatkoznak, de Ukrajna és Moldova tagjelölti státusza azt jelenti, hogy kellő politikai akarattal bármi lehetséges. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a nyugat-balkáni országoknak várniuk kell az új jelöltek felzárkózására, hogy egyszerre csatlakozhassanak.

– fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy Szerbia esetében a jogállami elvek érvényesülése nem felel meg az EU-s követelményeknek, azt mondta, hogy a tagságnak vannak objektív feltételei, főleg a gazdaság területén, a jogállamiság viszont „sokkal szubjektívebb” ügy, és nagyobb figyelmet kell fordítani az értékekre, hiszen a szerbek az európai értékeknek és életmódnak megfelelően élnek, és „kulturálisan nagyon közel állnak hozzánk”.

Az európai értékek Ukrajnában

Az európai értékek ukrajnai helyzetéről elmondta, hogy a kisebbségek,

köztük a magyarok jogait sértő új törvények visszalépést jelentenek.

A kisebbségi jogok az európai közösség lényegéhez tartoznak, a jogszabályok ügye ezért „nem pusztán kétoldalú probléma” – mondta Novák Katalin, hozzátéve, hogy nem látszanak pozitív változások.

Az orosz agresszió megítélése

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az első pillanattól kezdve elítélte az orosz agressziót, és

Kifejtette: mint minden nagy konfliktusra, az ukrajnai háborúra is érvényes, hogy „a nagyhatalmak a háttérben tevékenykednek”, de „Ukrajna szuverén ország, amelyet megtámadott a szomszédja, és polgárai védelmében mindent megtesz, ami csak emberileg lehetséges”.

Ukrajna a „saját erejéből” védekezik, de sok ország támogatásával, ami „természetesen befolyásolja a háború menetét” – fűzte hozzá.

azt viszont nem tudja senki megmondani, hogy miként lehet eljutni a tartós és igazságos békéhez – mondta.

(MTI)

***

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik