Az Európai Unió nem tartja a szükséges tempót ahhoz, hogy világszinten vezető szerepet tölthessen be az akkugyártás terén – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke hétfőn.
Az Európai Számvevőszék különjelentése szerint az unió sokat tett azért, hogy fejlessze akkumulátorokkal kapcsolatos iparpolitikáját, a nyersanyagokhoz való hozzáférés azonban továbbra is komoly problémát jelent, akárcsak az áremelkedés és a fokozódó nemzetközi verseny. Lehetséges, hogy az akkumulátorgyártási kapacitás bővítése nem lesz elég a növekvő kereslet kielégítésére, így előfordulhat, hogy az uniónak végül nem sikerül teljesítenie a 2035-re kitűzött kibocsátásmentességi célját – írták.
Emlékeztettek: mivel a tervek szerint 2035-ig betiltják az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítését, az akkumulátorok stratégiai jelentőségűvé váltak az unió számára. Európa akkumulátoripara azonban elmarad globális versenytársaitól, különösen Kínától, amely a globális termelési kapacitás 76 százalékát adja – figyelmeztettek.
A számvevők szerint nem szabad hagyni, hogy az EU ugyanolyan függő helyzetbe kerüljön az akkumulátorok kapcsán, mint annak idején a földgáz tekintetében, hiszen ez gazdasági önállóságát veszélyeztetné.
Közölték, hogy
az Unió akkumulátorgyártási kapacitása gyors ütemben nő,
kapacitása gyors ütemben nő,a 2020-as 44 gigawattóráról (GWh) indulva 2030-ra akár az 1200 GWh-t is elérheti. Ez azonban csak egy előrejelzés, amelynek megvalósulása nem garantált, mivel azt különböző geopolitikai és gazdasági tényezők veszélyeztethetik – jegyezték meg.
A gyártók elhagyhatják az Uniót, ha más régiók komoly ösztönzőket kínálnak számukra
Ezzel összefüggésben kiemelték, hogy az akkumulátorgyártók elhagyhatják az uniót, ha más régiók, köztük az Egyesült Államok komoly ösztönzőket kínálnak számukra. Az unióval ellentétben az Egyesült Államok közvetlenül támogatja az ásványok kitermelését és az akkumulátorok gyártását, valamint az amerikai alkatrészek felhasználásával gyártott elektromos járművek vásárlását – közölték.