Az ukránpárti orosz és lengyel önkéntesek szinte már hazajárnak a határmenti, de már orosz oldalon fekvő belgorodi régióba, amelynek több települését „felszabadították” már. Ráadásul ezúttal nyugati fegyvereket is láttak náluk. Adódik a kérdés: hogyan és miért kerülnek Ukrajna honvédelmére szánt adomány eszközök egy Oroszország elleni támadó csapatba, amelyiket ráadásul hivatalosan nem is ismer el sajátjaként Kijev?
Írta: Nagy Gábor és Veczán Zoltán
A háború eszkalálódik, most újabb vörös vonalat léptek át a felek (egyre inkább valószínűsíthető, hogy az oroszok) azzal, hogy immár Nova Kahovkánál a víztározó, illetve vízerőmű gátat sikerült felrobbantani, hatalmas területeket, falvakat, városokat elárasztva.
Ezzel párhuzamosan pedig bekövetkezett, amivel csak a realisták kalkuláltak – azok, akik idejekorán elkezdték azt pedzegetni, hogy a kijevi rezsimnek szánt nyugati fegyver- és lőszerszállítmányok igen könnyen paramilitáris egységeknél (és olykor a fronttól teljesen eltérő területen saját civil lakosságukat megfélemlítő bűnszervezeteknél) köthetnek ki:
Minderre bő egy évvel Moszkva ukrajnai inváziójának kirobbanása után, május 22-én került sor; bár – ukrán szempontból – belövésekre, partizánakciókra korábban is volt példa a háború majd' másfél évében. Ez azonban már egészen más történet.
Az első hírek szerint egy, a kijevi kötelékbe tartozó diverzáns- és felderítőcsoport Oroszország belgorodi területére hatolt be, hogy felszabadítsák Vlagyimir Putyin uralma alól a térséget.
Később kiderült, hogy az ukrán média és közösségimédia-oldalakon komoly szurkolótáborral lépésről lépésre követett akciókat – amelyekről, bár természetesen tagadja, tudhatott, s azokat támogathatta a kijevi kormány – önkéntesek csoportjai hajtották, sőt, hajtják most is végre Belgorod környékén. Nevesül az Orosz Önkéntes Hadsereg, a Szabadságot Oroszországnak Légió, illetve a Lengyel Önkéntes Hadtest „halálfejes” fegyveresei.
Utóbbi egyébként még pikánsabbá teszi a helyzetet, mert az ugyan tudvalevő volt, hogy a háborúban önkéntesek, zsoldosok is részt vesznek; arra viszont nem sokan fogadtak volna, hogy lengyelek is harcolnak majd az orosz föderáció hivatalos területén.
A hírekben immár sűrűn felbukkanó Belgorod megye mérete 27 ezer négyzetkilométer, vagyis mintegy fele a magyar Alföldnek, népessége (1,5 millió fő) már Budapest lakosságszámával vetekszik. A Belgorodi terület adminisztratív központja az orosz-ukrán határtól 40 kilométerre fekvő Belgorod városa. Területi hovatartozása a régiónak sokáig nem volt kérdéses; ám a május végi, majd a június első napjaiban végrehajtott akciók fényében több (ukránpárti) online platformon felmerült, hogy az eredetileg kitűzött célon – demilitarizált övezet létrehozása – túl
a Donyecki Népköztársasággal és a Luganszki Népköztársasággal.
S történelmi alapjai is akadnának a furcsa elképzelésnek: a 18. század elején a belgorodi régió a kijevi, azovi kormányzóságok fennhatósága alá tartozott, majd önállósult. Ukránközelisége breszt-litovszki békét követően, 1919 és 1954 között „tért vissza”, amikor is de jure Ukrajnához (és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz) tartozott.
A „függetlenség” kivívásához persze egyelőre nincs elég erőforrása sem az Orosz Önkéntes Hadseregnek, sem a Szabadságot Oroszországnak Légiónak, sem a Lengyel Önkéntes Hadtestnek, hogy a lakosság errefelé ritkán figyelembe vett preferenciáiról ne is beszéljünk. Emlékezetes, hogy az orosz önkéntesek vezetője, „Caesar” az ukrán nacionalista Kanal24-csatornának azt ecsetelte, hogy az oroszok pánikoltak, a határőrök, a biztonsági szolgálat és a rendőrség pedig fejvesztve menekült előlük, de a háborús propagandát mindig érdemes fenntartásokkal kezelni.
Ezek a „légiók”, pontosabban az orosz emigránsok egysége azonban szedett-vedett bandából egyre komolyabb harcértékkel bíró csoporttá kezdenek válni, pont az ukrán médiában megjelenő felvételek tanúsítják ezt. Mert a Putyin-rezsimellenes paramilitáris milíciák nyugati fegyverekkel, Ukrajna NATO-tagországoktól kapott fegyvereivel harcolnak a Belgorodi területen. Belgiumban gyártott gépfegyverek, svéd gyártmányú tankelhárító rakéták, lengyel vagy cseh adományokból származó harckocsik tűnnek fel a felvételeken, amiről a The Washington Post is beszámolt.
Ezeknek is köszönhető, hogy Kozinka városát, Gora-Podol, Glotovo falvakat „felszabadították”, s elérték Grajvoront. A Meduza tudósítása szerint pedig a milicisták végeztek egy orosz ezredessel, Andrej Stesevvel is, aki harcolt a csecsen, délszláv és a donbaszi háborúkban is.
Csecsenföld vezetője, Razman Kadirov a veszteségek híreire reagálva azt mondta, hogy a „a belgorodi térséget megszálló terroristákkal a csecsen egységek erői megküzdhetnek”. Közölte azt is, „ahhoz, hogy a polgári lakosságot és az infrastruktúrát érintő következmények nélkül felszámoljanak egy bandita csoportot Oroszország területén, speciális ismeretekre és képzésre van szükség. Itt nemcsak katonai tapasztalatokra van szükségünk, hanem terrorellenes tapasztalatokra is”. Nekik pedig van ilyen, hozzátehetjük: a rabló és a pandúr oldaláról is.
Csecsenek ide vagy oda, ami a Belgorodba átkalandozó orosz és lengyel önkénteseket illeti, Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója semmi jót nem jósol közülük azoknak, akik esetleg orosz fogságba esnek. „A zsoldosokat, illetve a felkelőket jogállás szerint csak akkor védi a hágai jog, tehát a harcolókra vonatkozó jogi előírások, hogyha azoknak ők maguk is megfelelnek”. Vagyis, mint lapunknak kifejti: egy orosznál nyugodtan alkalmazhatják, főleg az orosz területen a terrorizmus, illetve a kémkedés vádját, ami elvileg kivégzéssel is büntethető. „Noha Oroszországban felfüggesztették a halálos ítéletek végrehajtását, ilyenkor
szerintem simán hátraviszik egy parkolóba, ott agyonlövik, és megmutatják a holttestét”
– teszi hozzá. Mivel Lengyelország hivatalosan nem áll hadban Oroszországgal, ha lengyel állampolgárt ejtenek foglyul, ha túlélné a procedúrát, valószínűleg őt is terrorizmus miatt ítélnék el. Ami érdekes Somkuti szerint, hogy fordítva sem feltétlenül érvényesülnének az Európai Unió elméletileg jóval enyhébb törvényei: ha például – mert az eszkaláció lehetősgei között ez is ott van – egy Belorussziából átszivárgó alakulatot kapnának el a lengyelek, jó eséllyel pontosan ugyanúgy bánnának el velük, ahogy a terroristákkal szokás.
Belgiumon kívül más ország eddig nem jelezte aggályát annak kapcsán, hogy nyugati fegyverekkel harcolnak orosz anyaföldön. Brüsszel viszont kérdőre fogja vonni Kijevet. „Európa fegyvereket szállít Ukrajnának, azzal a feltétellel, hogy kizárólag ukrán területen használhatják fel őket, hogy védekezzenek az orosz erők ellen. Szigorú kontrollt vezettünk be azért, hogy ez így is történjen” – hangsúlyozta a belga miniszterelnök. Ám Alexander De Croo nem tért ki arra, hogy milyen következményekkel jár, ha a jelentések, amerikai és ukrán médiaközlések megerősítést nyernek.
A nyugatiak váltig állítják, hogy ragaszkodnak a szabályozáshoz, de ez csak egy állítás”
– mondja lapunknak Somkuti, aki szerint, mivel „Ukrajna a szabadságért és függetlenségéért harcol, szerelemben, háborúban minden megengedett”. A belga dörgedelem pedig nyilván egy ilyen figyelmeztetés volt, hogy ne lehessen a szállítókat túlságosan felelősségre vonni, de mivel érvényesíteni se tudnák ezeket az elvárásokat, „annyit tudnak csinálni, hogy vállat vonnak, és azt mondják, az ukránok nem fogadtak szót”. Az ukránok meg eleve tagadják a közvetlen kapcsolatot ezekkel a szabadcsapatokkal, innentől tehát el van kenve a felelősség.
Pedig nem csak kézifegyverekről van szó: a felvételen valószínűleg lengyel vagy cseh adományokból származó harckocsik láthatók. Ezek az adományok más, nyugati fegyverekhez hasonlóan nem „orosz partizánoknak”, hanem Kijevnek és az ukrán reguláris erőknek mentek, honvédelmi célokra, és ha Kijev a kisebbik rosszat választja, vagyis letagadja, hogy köze lenne a szabadcsapatokhoz, azzal azt a képet erősíti, hogy korántsem tartja kézben a dolgokat, mint ahogy arra a Washinton Post is rámutat.
Egy kis kitérő: megtévesztő lehet az a tény is, hogy amúgy az oroszok is használnak nyugati alkatrészeket, fegyvereket; Somkuti erre úgy reagált, haditechnikai szakértők szerint „még a NATO-n belül is van katonai kémkedés és lopás”, az oroszoknak pedig vagy korábban beszerzett, vagy harmadik országokkal a szankciók kijátszásával vásárolt nyugati eszközeik természetesen vannak még emellett. És hát az üzlet az üzlet: „azok az amerikai cégek, akik nagyon hirtelen kivonultak Oroszországból, hiába hoztak etikailag jó döntést, most szívják a fogukat, mert elvesztettek egy 150 milliós piacot. A második világháborúban ugyanez volt a németekkel”. Oroszország tehát képes hozzájutni a harci eszközeit működtető nyugati technológiákhoz, amint azt immár a The New York Times is megpedzegette. Nem mellesleg szakértők vizsgálták orosz harci eszközök maradványait, amiből
kiviláglott: 23 nyugati cég termékeit tartalmazták az orosz fegyverek, köztük olyan ismert vállalatok, mint a Motorola Solutions vagy az Intel.
S ha már technológia: tény, hogy léteznek olyan drónok, amelyekkel Kijev-közeli erők mélyen Oroszország belsejéig elérhettek, a drónok zöme azonban nem ilyen.
Az, egyébként, hogy nyugati titkosszolgálatok, különösen a CIA alvóügynökök sokaságát alkalmazza Oroszországban, nyílt titoknak tekinthető; ennek fényében sokan rájuk gyanakodtak, amikor megindultak a dróntámadások Moszkva irányába, köztük olyan drónokkal, amik nem tudták volna leküzdeni a több száz kilométert az ukrán területek és az orosz főváros között.
Az volt többek között a találgatások tárgya, hogy vajon hogyan jutottak olyan közel a drónokkal Moszkvához, hogy ezt az orosz biztonságiak nem szúrták ki? Somkuti szerint egyrészt a magyarázat az ellenőrizhetetlenül hosszú orosz-ukrán határban, a motivált csempészekben és a trükkökben rejlik: utóbbira példa, hogy a kercsi híd elleni támadásnál a robbanóanyagot egyébként nem is Ukrajna, hanem Grúzia felől adták fel ártatlan csomagként, amit a környéken összeszedtek és a kellő pillanatban bevetettek.
Summa summárum: a háború egyre kegyetlenebbé válik, a nagyvállalatok üzleteket kötnek, az országok pedig szemet hunynak.
Nyitókép: Vyacheslav Madiyevskyy / NurPhoto / NurPhoto via AFP
***
Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész tette világossá, vonható-e párhuzam az 1956-os magyarországi forradalmi események és a jelenleg dúló orosz-ukrán háború között.
Az előzetes előrejelzések fej fej melletti állás mutatnak, de mégis mi lehet a döntő a végén? Az elnökválasztás után ketté szakadhat az amerikai társadalom?
Bajba kerülhetnek az emberek, ha nem megfelelően tárolják a tűzifát.
Kijev a dróngyártást is felpörgetné.
Két évvel a borzalmak után újra előtörhetnek az emlékek a magyar kapusból.
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
