Mióta kitört a háború Ukrajnában, egyre több európai ország gondolja újra harcászati stratégiáját, és kezd a haderő fejlesztésébe.
A nemzetek egy lehetséges közelgő konfliktusra igyekeznek felkészülni, amelyben várhatóan a legfejlettebb és legerősebb harci eszközök kerülnek majd bevetésre, kivéve az atomfegyvereket.
A kórház is ennek a felkészülésnek a része Franciaország esetében, amelynek célja, hogy az ország „még több súlyos harci sebesültet tudjon ellátni” – részletezte az elnök. A költségeket illetően elmondta, hogy az állam 300 millió eurót (12 milliárd forint) fektet az építkezésbe.