Az Egyesült Államok mind ez idáig az egyetlen állam a világon, amely nukleáris fegyvert vetett be fegyveres konfliktusban. Az első atomcsapást 1945. augusztus 6-án mérték Hirosimára, három nappal később pedig Nagaszaki ellen is atomfegyvert vetettek be. A támadások következtében a becslések szerint mintegy 210 ezer ember, főként polgári lakosok haltak meg 1945 végéig. Az akkor még Kelet-Ázsia jelentős területeit uraló Japán a második atomtámadás után 6 nappal letette a fegyvert. amivel véget ért a második világháború. Korábban Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt közölte, hogy
Biden nem tervez bocsánatkérést az Egyesült Államok nevében.
A múzeum körülbelül százezer tárgyat, köztük fotókat, megégett, elszakadt ruhákat, elszenesedett ételhordót, a sugárzás miatt kihullott hajat őriz.
Kisida 2016-ban, akkor külügyminiszterként elvitte G7-es hivatali partnereit a múzeumba, és koszorút is helyeztek el az épület melletti Béke Emlékparkban, arra azonban még nem volt példa, hogy a G7-országok vezetői együtt látogattak volna el a múzeumba.
(MTI)