Törökországi választás: Erdogan nyerte az első fordulót, de borítékolható, hogy lesz második

2023. május 14. 18:13

Megnyerte a török elnökválasztás első fordulóját Erdogan, de mivel 50 százalék alatti eredményt ért el, második választási fordulót is tartanak majd. Eközben a török ellenzék azt állítja: meghamisították az állami hírügynökség választási adatközléseit.

2023. május 14. 18:13
null
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Az Anadolu hírügynökség a vasárnapi törökországi elnökválasztás lezárulta után közzétette az eddigi részeredményeket.

Hétfő reggel, a szavazatok 99,38 százalékának összeszámolása után

Recep Tayyip Erdogan elnök 49,42 százalékon áll,

míg Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki kihívó 44,95 százalékot birtokol, Sinan Ogan, a harmadik jelölt 5,2 százalékkal bír.

Az eredmények esti beérkezése közben a török ellenzék részéről vezető politikusok arról beszéltek: a török állami Anadolu hírügynökség meghamisított számokat közölt, és a saját összesítésük szerint jobban állnak a megmérettetésben.

Az eddig ismert adatok alapján a választási részvétel több mint 87 százalék fölött alakult.

Mivel vasárnap estére Erdogan szavazati aránya 50 százalék alá került,

így szükség lesz a második fordulóra,

ahol Kilicdarogluval fog újra megmérkőzni a szavazatok többségéért.

 

A Daily Sabah választási térképen jól látszik, hogy

Erdoganra ezúttal is Törökország belső, anatóliai, konzervatív vidéke szavazott

(narancssárga körzetek); míg az atatürkista Kilicdaroglura egyszerre voksoltak a tengerparti szekulárisabb, nyugatos törökök, valamint új és érdekes fejleményként egy emberként a délkelet-törökországi kurd vidékek is (vörös körzetek).

A politikailag hagyományosan három részre tagolt Törökországról e cikkünkben olvashatnak részletesebben.

Megosztott ország

A török választási eredmények részletesebb böngészéséből kiderül: Erdogan nem teljesített rosszul a hagyományosan az ellenzékét támogató nagyvárosokban.

Isztambul tartományban Kilicdaroglu 48,5 százalékkal nyert, de Erdogan is 46,7 százalékot szerzett. Ankarában, a fővárosban Kilicdaroglu 47,3 százalékot ért el, Erdogan pedig 46 százalékot.

A nyugati parti kikötővárosban, Izmirben és tartományában viszont nagyon nyert az ellenzék: Kilicdaroglu ott 63 százalékot szerzett, Erdogan pedig 31-et.

Törökország európai kapujában, Edirnében 63:32 százalékos arányban nyert az ellenzéki jelölt.

Nyert viszont Erdogan a földrengés sújtotta dél-törökországi területen: Gaziantep tartományban 59 százalékon áll az elnök, míg ellenfele 36 százalékot szerzett. A kelet-anatóliai Bayburtban Erdogan 78 százalékot ért el, vele szemben Kilicdaroglu alig 15 százalékot.

A kurdok lakta Délkelet-Törökország egy tömbben szavazott az atatürkista Kilicdaroglura. Az ország délkeleti csücskében, Hakkariban például az ellenzék jelöltje 72 százalékot, Erdogan 24 százalékot ért el.

Reagáltak az eredményekre a politikusok

Erdogan elnök az AK párt ankarai központjának erkélyéről szólt támogatóihoz vasárnap este: „Bár a végeredmény még nem ismert, messze előrébb járunk. Még mindig nem ismerjük a végleges hivatalos eredményeket, még mindig várjuk, hogy a nemzet akarata nyilvánvalóvá váljon. Amíg az eredményekre vártunk, úgy döntöttem, hogy előre elmondom a hagyományos erkélyes beszédemet”.

Hozzátette:

Meglátjuk nemzetünk akaratát, amikor meglesznek a végeredmények.”

Az ellenzék vezetője, Kemal Kilicdaroglu úgy fogalmazott: „A második fordulóban meg fogjuk nyerni ezeket a választásokat”.

A harmadik helyen záró jelölt, Sinan Ogan, aki 5 százalékon végzett, elmondta, hogy néhány napon belül eldönti, kit fog támogatni a második fordulóban. „Beszélni fogok a szövetségem vezetőivel, elmegyek és megkérdezem a szavazóimat a következő napokban”.

 

 

Nyitókép: MTI/EPA/Sedat Suna

Összesen 393 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zuriktodor
2023. május 15. 07:41
Elbukta az emberük a választást és azonnal destabilizáló üzemmódra váltanak. Ahogy néztem, a nyugati sajtóban az ellenzéki jelöltet pörgették, minden elképzelhető módon. Most meg azzal tömik majd a törökök fejét, hogy maga a választás lett elcsalva. Semmi értelme az urnazárás után hamis adatokat közölni. Persze, hangulatkeltésre jó. Most majd balhézni fognak az utcán is.
Menhetten
2023. május 15. 06:41
Ebből még egy rafinált fidesz-számítással, akár 3/4 is lehet!.. https://image.cagle.com/233303/750/233303.png
Duva
2023. május 15. 06:04
Erdogán ha nem nyer a helyi és nemzetközi komcsik szétrágják Törökországot. Érdekes, de most az Iszlámban bízok, hogy helyre teszi a dolgokat.
LancelotDuLac
2023. május 15. 06:02
Mi történt? Elérhetetlenné vált az ellenzéki jelölt vezetéséről beszámoló török oldal https://www.facebook.com/photo.php?fbid=649203813889575&set=pcb.649198997223390&type=3&theater Ha valamit felidéz bennünk a történet, az csupán „véletlen”. Elérhetetlenné vált a jelölt vezetéséről beszámoló pártfüggetlen hírügynökség oldala Törökországban. A Választási földrajz nevű közösségi oldal hívta fel rá a figyelmet: a legutolsó állás szerint már az ellenzéki jelölt vezetett a Törökországot vasmarokkal irányító diktátorral szemben. Az ANKA független hírügynökség oldalán jelenleg ez a felület fogadja a látogatót: https://nyugatifeny.hu/wp-content/uploads/2023/05/Torok_hekker_fotoval.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!