Peña egyébként technokrataként jelenik meg a közéletben, azaz úgy, mint aki a saját világlátásán túl rendbe teszi az országot; ő a fiatal, konzervatív vezető, aki hű az elveihez, és a közgazdász, aki meggyőzte a választókat, hogy ő nem pusztán a Colorado Párt egy újabb figurája.
Melyek a paraguayi közélet főbb témái mostanában?
Erre részben válaszoltam fent, minthogy Peña győzelme részben a paraguayi emberek igényeire adott válasz. Santiago Peña egy jól ismert közgazdász, aki pontosan tudja, miről beszélgetnek a paraguayiak: a gazdaság állapotáról.
Mint oly sok latin-amerikai országnak, Paraguaynak is jó adottságai vannak,
és az új elnök szeretné olyan országgá tenni hazáját, amelyet elismernek nemzetközileg, és ami vonzó a befektetők számára. Röviden: munkahelyeket kell létrehoznia. Az energiaárak miatt is aggódnak a paraguayiak; Peña nemhiába említette meg többször, hogy egyik fő célja a fosszilis energiahordozók árának csökkentése. A másik nagy téma az egészségügy, mivel a Covid-járvány nagy pusztítást végzett Paraguayban. Az új elnök egyik célja az egészségügyi rendszerek modernizációja, egyben költségvetésük növelése (szeretne építeni öt új kórházat), és az adminisztrációban is komolyabb sztenderdeket vezetne be. Úgyszintén belengette, hogy szeretne harcolni a korábbi kormányzatok korrupciója ellen is, és ilyen szempontból megújítaná a pártot, amivel növelhetné a beléje vetett bizalmat is, ami a legutóbbi botrányok után jelentősen csökkent.