Ebben az esetben Gitanas Nauseda államfőnek kell megbíznia valakit egy új kormány alakításával.
Az általában csendes és nyugalmas politikájáról ismert, a nemzetközi hírekben ritkán szereplő Litvániában nem tét nélküli a mostani kormányválság. A balti ország határos mind Oroszországgal – a kalinyingrádi terület miatt –, mind Belarusszal; és a másik két balti államhoz hasonlóan súlyosan és érzékenyen érintette a több mint egy éve tartó ukrajnai háború.
Litvánia azóta is mindent megtesz azért, hogy elvágja az Oroszországhoz fűződő szálait,
megszüntessen minden energetikai függőséget, illetve fellépjen a helyi orosz befolyásolási próbálkozások ellen.
Ugyanakkor a három balti állam mindent megtesz azért is, hogy a biztonságukat szavatoló NATO egysége fennmaradjon, és minden lehetséges biztonsági garanciát meg is kapjanak a nyugati védelmi szövetségtől az ukrajnai háború árnyékában.