Német lap: A jogállamiság és a demokrácia lebontása Magyarországon sokkal előrehaladottabb, mint Lengyelországban

2023. május 30. 14:48

„Varsó a kormányzati együttműködés terén együttműködőbb, mint Budapest” – írja a Tagesspiegel.

2023. május 30. 14:48
null

A lap online felületén megjelent cikkében közölte, hogy kedden Magyarországnak és Lengyelországnak „egy általuk kellemetlennek tartott” eljárással kell szembenézniük Brüsszelben. Minden tagállam képviselője két kérdést tehet fel az európai miniszterek tanácskozásán a két tagállamnak.

Nyílt, kritikus és konstruktív megbeszélésről van szó Magyarországgal és Lengyelországgal – mondta Anna Lührmann német államtitkár.

Bár mindkét országban történt némi előrelépés, „ugyanakkor még mindig vannak jelentős hiányok”

– folytatta Lührmann. „Magyarországon ez elsősorban a médiaszabadságot és a folyamatosan kiterjesztett veszélyhelyzeti törvényeket érinti” – mondta Lührmann. Az európai polgárok joggal várják el, „hogy határozottan védjük a demokráciát és a jogállamiságot”.

A német szövetségi kormány meglehetősen eltérően értékeli Lengyelországot és Magyarországot a 7. cikk szerinti eljárással kapcsolatban – írja a német lap, majd hozzáteszik, „az ok:

a jogállamiság és a demokrácia lebontása Magyarországon sokkal előrehaladottabb, mint Lengyelországban,

valamint Varsó a kormányzati együttműködés terén együttműködőbb, mint Budapest”.

Anton Hofreiter (Zöldek) szerint „nem szabad engedményt adni a jogállamiság megsértéséért”. Az EU „csak akkor tud erősen bemutatkozni a külvilág előtt, ha belsőleg megőrzi értékeit” – mondta a Bundestag európai ügyek bizottságának elnöke. Különösen Magyarországra nehezedik egyre nagyobb nyomás, mert az EU továbbra is milliárdokat zárol az uniós költségvetésből az ország igazságszolgáltatási függetlenségének hiánya miatt.

„Nagyon jó, hogy a Bizottság végre az egyetlen hatékonynak tűnő eszközt használja a jogállamiság védelmében” – mondta Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke. Ez egyértelművé teszi, „hogy az EU nem társfinanszíroz autokratákat”.

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. május 31. 11:41
Valaki regélje már el onnan, hogy ha az összes szabályunk megfelel nekik, akkor hogyan lehet mégis minden szar?
Muki46
2023. május 30. 22:59
Na igen. A bolsevizmus alatt demokrácia volt, majd a rendszerváltás óta ez folyamatosan leépül. Hogy ezek milyen okosak.
pandalala
2023. május 30. 20:14
:-DDDDDD
formaegy
2023. május 30. 18:23
Mit is mondana mást egy rühes gyilkos náci korrupt szuka!!!!!!!!!! No és N.o. hogyan áll a demokráciával, és a jogállamisággal te rühes kurva?????????????? Olyan demokratikusan gyilkoltatjátok le az ukrán embereket, olyan demokratikusan egyezik bele a kan-cellárotok, hogy Biden felrobbantsa az Északi-Áramlatot, - ja, hogy az terrorista cselekmény, és szabad lábon van???? - olyan demokratikusan gyilkoltatjátok le a német embereket a merkelcsordával, olyan demokratikusan viszi el a fekete autó aki ellenetek mer szólni, olyan demokratikusan akartok kormánypuccsot végrehajtani M.o.-on, mint azt tettétek a rühes USA-val Ukrajnában, olyan demokratikusan lubickoltok ártatlan emberek vérében!!!!!!!!!!! Rühes gyilkos náci szuka! Nagyot köp!!!!!!!! Amúgy az antifákkal foglalkozz te rühes náci! Ja, hogy a te engedélyeddel olyan demokratikusan vernek agyon mindenkit????????? Rühes gyilkos férgek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!