a kommunizmus bukása után hazánkban volt „a legjobb esélye egy kelet-közép-európai polgári és virágzó társadalom kialakulására, ma viszont politikai romhalmaz”.
.Hozzátette, „bár a kontinens közepén fekszik, az országot még mindig rendszeresen úgy kezelik, mintha egy hátsó udvar lenne [...] ez a hozzáállás soha nem tett jót senkinek sem, így Magyarországnak sem”. A lap vendégszerzője szerint Magyarországon annyira törékeny a demokrácia, hogy „még egy kormányváltás sem valószínű, hogy alapvető korrekciót hozna. Magyarország átfogó hanyatlásról és egy egyedülálló tőke gyors elherdálásáról tanúskodik”. „Szégyen, hogy milyen lehetőségeket pazaroltak és pazarolnak el Magyarországon” – tette hozzá.
A szerző szerint minden Orbán Viktor miatt van: „Az új alkotmányt Orbán ebben az értelemben [hogy ne lehessen kormányt váltani – a szerk.] adaptálta: Az alkotmányos státuszú »sarkalatos törvények« például, amelyek többek között aláássák a parlament költségvetési jogait, megfosztják a választókat a rendszerváltás lehetőségétől. Hatalmi ügynökségek és alapítványi konstrukciók fosztják meg a fontos alrendszereket (média, tudomány, gazdaság) minden pluralista kontrolltól, miközben a kormány által maga irányított médiabirodalom túlburjánzik az államhatáron.”