Oroszország nélkül szervez békekonferenciát a Nyugat

2023. május 31. 06:46

„Az oroszok nem jöhetnek, de mindenki mást szívesen látunk” – jelentette ki egy európai diplomata.

2023. május 31. 06:46
null

Békekonferenciát szervez a következő hetekben Ukrajna és nyugati szövetségesei. A találkozóra Oroszország nem kapott meghívót – írja a The Wall Street Journal.

A konferenciát a tervek szerint még a július 11-i NATO-csúcs előtt szeretnék megtartani. A találkozót több európai ország vezetője is támogatja, köztük Emmanuel Macron francia elnök, aki szorgalmazza, hogy Oroszország, vagy a hozzá közel álló országok is részt vehessenek a rendezvényen.

A szervezők viszont kitartanak amellett, hogy Oroszországot nem hívják meg. 

Több európai diplomata, valamint Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője is azt nyilatkozta a The Wall Street Journalnak, hogy a találkozó célja a béke előmozdítása Kijev érdekeinek támogatásával. 

„Az oroszok nem jöhetnek, de mindenki mást szívesen látunk”

 – jelentette ki az egyik diplomata. Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint „Oroszországgal nem lehet tárgyalni addig, amíg orosz csapatok vannak Ukrajna területén”, és hozzátette, „nem fognak engedni Ukrajna területi integritásából”.

Nyitókép: Umit Donmez / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. május 31. 13:46
Zelenszkij és nyugat is azt próbálja elhitetni a világgal, hogy az oroszok öket azért támadták meg, mert Putyin megőrült és ezért Európában sincs senki biztonságban, ezért harcoljunk együtt Putyin ellen.. Azaz "az ö háborújuk mindenki háborúja". Ez természetesen egy kolosszális, propagandisztikus hazugság, de ök így akarnak segítséghez jutni. A háborúnak azonban, egy nagyon is konkrét oka van. A konfliktus magja egyértelmüen az, hogy az USA, - Ukrajna Nato-ba való felvétele révén -, be akar hatolni Oroszország szívébe, atomfegyvereket akart oda telepíteni és hosszú távon szét akarja robbantani ezt az óriási országot. Talán arra is spekulál, hogy a klímafelmelegedés révén, Szibéria lesz az új Kánaán, amit mindenáron meg akar szerezni, és ezzel együtt végleg le akar számolni egy veszélyes riválisával. Az oroszok ez ellen természetesen védekeznek. UKRAJNA AZ USA POLITIKÁJÁNAK ÁLDOZATA. Én remélem, hogy ennek a határtalan, - már betegesnek mondható -, oroszfóbiának meglesz az a hatása, hogy a világ a legközelebbi amerikai agressziót is ugyanilyen keményen el fogja itélni. Mert ha nem, akkor a Nyugat leleplezi magát, mint egy képmutató, erkölcsileg részrehajló, hazug civilizációt.
Palatin
2023. május 31. 13:39
Ez egy olyan focimeccs, ahol az ellenfelet nem engedik fel a pályára. Én Macront is egy pipogya seggfejnek tartom, még akkor is, ha néha úgy néz ki, mintha normális lenne.
MayorAnna 03
2023. május 31. 10:30
„Az oroszok nem jöhetnek, de mindenki mást szívesen látunk” – jelentette ki egy európai diplomata. Minek oda mindenki más? - összefekhecc anyáddal, békét teremteni, anyabaszó! És ez(!) d i p l o m a t a...
Vakfolt
2023. május 31. 10:04
Nyilván békekonferenciának hívják, logikus, ahogy az ukránoknak adott "békekölcsönből" fegyvereket vesznek, akkor a "békekonferencián" a háború folytatását beszélik meg. Édi egy pofik ezek..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!