Elhunyt Josef Schütz, a 101 éves korában elítélt egykori SS-őr

....ISTEN NYUGOSZTALJA....ezen az alapon minden német katonát el lehetett volna ítélni...az un. nurmbergi per egy bohócság volt...pfuj

Gratulálok! Sikerült egy 101 évest elítélni. Biztos ő adta ki a parancsot, lehet, hogy még Hitlert is látta.

Témába vág egy zseniális film története és leírás : A felolvasó, mely nem a rendező miatt zseniális ( szinte az ellenkezőjét akarta közölni mint amit közölt) hanem a főszereplő Kate Winslet miatt. Díjat kapott ám utána benyögött egy anti píszí szöveget ami szerencsére nem lett a veszte: Szerencsés dolog holokauszt filmekben játszani mert utána ontják az Oscar díjakat. Figyelmükbe ajánlom az alábbi írást nem oly hosszú, higgyék el tartalmas szöveg a fentiekkel kapcsolatban: A felolvasó Filmet néztem jelentem alássan. S már megint mást láttam bele, mint „Ők”. A főhős, egy írástudatlan, s ezért mély szégyenben élő magányos német nő anno, kinek se szüleit, se más hozzátartozóját nem ismerjük, ő a modern szingli előfutára személyesen, mai szókészlettel élve önmegvalósító feminista. De csak mai szókészlettel élve. Vegyünk szemügyre rögtön egy szívbemarkoló zárvánnyá merevedett képi ellentétet, melynek egyik oldalán egy öngyilkossághoz készülődő „szingli náci kurvát” láthatunk, - sokra vitte tehát - ki sorstragédiájának utolsó villanásaként a számára egyetlen kedves emberi élőlény szelíd visszautasítását elkönyvelve, tornyot alkot egy kóter könyvtárkészletének köteteiből, - jellemének konok erejéből kifolyólag ugyanis megtanult írni-olvasni - cipőjét takarosan elhelyezi vastraverz pamlaga alá, majd kisvártatva felmászik erre a katedrálisra és fellógatja magát. A másik oldalon – mert hát tudjuk, az igazság odaát van – háborús túlélő, zsidó származású áldozata, hatalmas méretű nagystílű new york-i lakásában fogadja a „követet”, ki a náci hulla kopottas teásdobozkájában néki felajánlott engesztelő börtönkeresményét lekicsinylően szemlélgetve megjegyzi - egy színarany méteres menóra árnyékában - mire is költse ő ezt a bankjegygalacsint, még csak egyetlen értelmes ötletként, írástudatlanokat segítő zsidó civilszervezet sem juthat eszébe mint felajánlási célterület, mert ugye az „ő köreikben” (ezt ő maga mondja) nem igen található analfabéta, tillárom. Mondjuk az eszébe sem jutott, hogy nem zsidó szervezetnek ajánlja fel. Ez kérem szépen, A Felolvasó című Németországban játszódó film (szerintem) legfontosabb robbanó aknája, bár mások valószínűleg a napiparancsokat követve másképp látják ezt. Az áldozat, egy koncentrációs táborból megmenekült egyed, aki történetesen egészen konkrétan egy templomtűzből menekült meg, noha nem nyitotta ki senki annak bezárt ajtaját (???) – s a háborús bűnösöket (női rabfelvigyázókat) elítélő per vádlottjai éppen az ajtó ki nem nyitásának főbűnével vannak megvádolva más, finom életképeket is felidézve. Tudnunk kell ugyanis, hogy a fogvatartottakat ideiglenesen egy templomba zárták be. Jófajta képsorokat láthatunk. A főbűnös némber - nem derül ki miért ő az - teljes szerencsétlenségében, makogva válaszolgat a feltett kérdésekre, nem bírván hazudni semmit, s a „mellékbűnösök”, mind megannyi kiélt képű, rosszarcú, smasszer-nyanya, egyöntetűen mutatnak rá a „sárkányra”, hiszen ő írta a jelentéseket az SS-nek, minden az ő bűne. Papírt tesznek eléje, hogy íráspróbát vegyenek, ám ezt a katasztrófát már nem tűrheti Hanna Schmitz őrparancsnok (a nyanyák kiáltották ki annak, noha semmiféle ilyen rangja nem volt) az nem derülhet ki, – nem is tud írni, olvasni! Mert a szégyen elette volna! A szégyen, a földhöz, a szegénységben, a porban ragadtak számára nagy úr, mélyen ül lelkeikben, mint tiszta víz a kút mélyén. Ahol ezred évek óta van. Ha kiderül az írástudatlanság, az számára olyan, mint az asztalra fordítva letett kenyér, bár milliók húzták az igát tisztességben, betűvetés birtoklása nélkül is a történelemben. Hiányossága semmiség – ám a megfelelő helyen, a megfelelő elmében, szívben és létben, csontig hat. A Föld maga szégyelli, ha nem tudja táplálni a hátán utazót, sivatagában ha jön a víz – nő a fű, legel a jószág, ha nem, csontig kopik hús és lélek. Ilyen mély ez a dolog. Nem adott írás mintát. Inkább az életfogytiglan. Görög sorstragédia ez – mely hülye kis városi firkászokban már nem tenyészik. Inkább írnak otromba, mafla filmkritikát. Vagy felcsapnak Bartus László, náciszakértőnek. - Lógjon a náci kurva! – kiáltják sorra itt is, ott is a tárgyalóteremben, így hát a filmben dokumentáltatott a nép hangja is. A „náci kurva” ifjúkori szerelmi partnere, az akkor éppenhogy maszkulin főhős, aki a jelenben jogászhallgatóként véletlenül ezt végignézi, nem ugrik fel, hogy no de kérem, hiszen analfabéta - inkább lapít, mint szar a fűben. A film ily nácimentő dolgot nem sugall, helyette szíve dobbanását az áldozatoknak ajánlja, s bőgni láttatja kedves gyermekét, ki „megdöbbenve értesül nője„náci múltjáról”. Ez a szkolasztikus „mondanivaló”. Ezeken a hasábokon, nem is olyan rég, leírtam volt: nézzük a képeket, olvassuk a szövegeket, csakhogy funkcionális analfabéták vagyunk, nem látjuk mit látunk, s látunk-e egyáltalán valamit. Íme e filmről is elmondhatjuk – az alkotók nem tudták, mint alkottak, mit „képeltek”, mit sztoriztak, a lényegen túlesnek, mint szar a palánkon és mást akarnak lenyomni a torkunkon, mint amit mi magunk kimagozunk, kimagozhatunk belőle. A „náci kurva” ugyanis Szent Péter pamlagán se nem náci, se nem kurva. Egyszerűen egy szocializációját tekintve sérült, írástudatlan, magányos német ember, természetes naiv jóakaratánál fogva, fancsali dzsungelbe vesző női Kaspar Hauser vagy akár Bruno Stroszek, aki munkát keres. Werner Herzog egy másik helyen, másik időben ezt mondta, a filmjében saját magát játszó zseniális autodidakta színész főszereplőjének, Stroszeknek: - Na Bruno, most veled megalkotjuk az új német film ismeretlen katonájának emlékművét. Mondhatnók, a jelen sorokban tárgyalt filmben, Hanna személyében szinte véletlenül, észrevétlen alkotódott meg az új német társadalom ismeretlen hátországának emlékműve egy nem túl ismert rendező, Stephen Daldry munkájának köszönhetően. És ebben a történetben, Fritzcarraldo gőzhajója magától átrepült a hegyen. Visszatérve Németország büszke földjére, mivel a Siemens gyár elő akarta léptetni(!) dolgos, hű munkavállalóját, ő analfabétaságára tekintettel, megelőzendő a „bajt” a gyár „kihelyezett üzemének” felhívására (figyelem, figyelem kedves barátaim a SIEMENS GYÁR KIHELYEZETT ÜZEME!) inkább őrzővédő szolgálatra szegődött – belépett az SS-be. Ugyanis ők kerestek munkaerőt fenti tárgyban, s mit tesz Isten ez nem volt más, mint hogy embereket kellett őrizgetni különféle fogoly elosztóhelyeken. Ne hőkölgessünk hátrafele meg mindenfele, érezze magát mindenki 1942-ben, 18 éves, írástudatlan, munkakereső naiv német honleánynak, ki hallja reggel a budiban, valami SS Kft., humán erőforrást keres. Láttam én ennek a fordítottját is, a tenyeres talpas napszámost, ki munkát kutatva, s nem találva, belépett az ÁVO-ba, majd a kádári BM-be, mert élni kell, lakni kell, enni kell. Az ő agyuk sem lett csodaszép. A hölgyet náciként kezelni annyi, mint egy felfordult, megzavarodott világban megvádolni Abu Dabu írástudatlan félembert, amiért Szaddam Husszein udvari fotósa lett, s ezért felel egy kurd falu kiirtásáért. Diszkrét bája a filmnek, hogy a SIEMENS szerepét nem firtatja, mint ahogy az összes többi tetves akkori nyugati nagy konszern szerepét nem firtatták sem akkor, sem most. Kate Winslet, a női főszereplő meg is jegyezte a bemutató alkalmával (ezért rögtön legusztustalanozták): holocaust filmben szerepelni kész főnyeremény, mert az Amerikai Filmakadémia ily esetben sűrűn osztja az Oscar díjakat. S lőn. Lám, egy Kate Winslet is látja, amit véleménytulajdonos haverjaink nem látnak, sőt nem is ildomos hogy lássa bárki. De néha kibukik némi életszerű „gaz”, a látóhatárig elterülő sima beton repedései közül. folytatás fentebb vagy alább.......................

R.I.P.