„Kétarcúak, csak a pénzért cserébe jöttek rá, hogy kínaiak" – durván nekiestek új hazájukban a Liu testvéreknek!

2023. április 04. 18:42

Persze sokan vannak azok is, akik kiállnak mellettük.

2023. április 04. 18:42
null

Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, a Liu testvérek látszólag nem találták meg a számításaikat Kínában. Most azonban kiderült, hogy a kínai közönség sem fogadja be őket szívesen. Már korábban is hosszasan írtunk arról bántó véleménycunamiról, amelyben negatívan nyilatkozott számos kommentelő a Liu fivérek országváltása kapcsán. A kínai emberek egy része még nem igazán akarja elfogadni azt, hogy a testvérpár eddig magyar színekben versenyzett, és több közösségi felületen is hangot adtak a Liu testvérek iránti ellenszenvüknek – derül ki az Origo Sport cikkéből. 

„Én olyan sportolót még nem láttam, akinek a döntésében nem játszott szerepet a pénz" - sportközgazdász a Liu fivérek ügyéről a Mandinernek

Meghatározói a magyar sporttörténelemnek, nemzeti dicsőséget szereztek nekünk, megérdemlik, hogy ha menni akarnak, elengedjük őket - mondja a korcsolyázókról Dénes Ferenc, aki szerint a sport is olyan munka, mint a többi: fizetés jár érte. De vajon miért, kitől és mennyi?

Miután egyre több rosszindulatú hozzászólás jelent meg a bejegyzések alatt, a két sportoló kikapcsolta azok lehetőségét, és valószínűleg a negatív kommentek többségét is eltávolították. Egy-egy komment azonban továbbra is olvasható:

Tűnj el Tiencsinből"– írta az egyik rosszakaró Shaolinnak (utalva arra, hogy az országos bajnokságon Tiencsin városát képviselték). A Weibón pedig Shaoang posztja alá érkezett egy hosszabb bántó komment:

Tévedsz, nem fogunk támogatni! Csak azokat a sportolókat támogatjuk, akik őszintén küzdenek az ötcsillagos vörös zászlóért.Én csak a szorgalmas, kedves, jó jellemű gyerekeinket támogatom még akkor is, ha nem állnak olyan magas szinten, mint te. Kár volt eldobni Magyarországot, amely annyi éven át biztosított edzéskörülményeket. Ráadásul minden korábbi tetted bebizonyította, hogy ti ketten teljesen mások vagytok, mint a kínai csapat" – írták.

Sőt, egyesek odáig is elmentek, hogy megfogadták: nem szurkolnak a Liu testvéreknek, még akkor sem ha rangos versenyeken, kínai színekben szerepelnek.

„Kétarcúak, csak a pénzért cserébe jöttek rá, hogy kínaiak"

– írja egy kommentelő, majd hozzáteszi – „Európában azt mondják, megszokott dolog az országváltás, de ez itt Kína. (...) Csak röhögni tudok azon, hogy a Liu testvérek a hazájuknak akarnak sikereket elérni... a pénz tényleg mindent megold" – idézi az Origo a Weibo felületén olvasható kommentet.

Persze sokan vannak azok is, akik kiállnak mellettük. Ők úgy vélik, nem kell megsértődni a kései országváltáson. Erre jó példa legnagyobb téli olimpikonjuk, Gu Ailing szabadstílusú síelő esete, aki az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatai után döntött úgy, hogy kínai színekben folytatja a versenyzést. Emellett nem lehet tőlük elvitatni a korábbi kimagasló sportsikereiket sem.

Nyitókép: Fred Lee/Getty Images

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mortis Rigor
2023. április 06. 21:58
Nekikestek, mint Debrecenben a kínaiaknak. (Mit akartok itt ? Nektek csak a pénz kell !)
gyaloggos
2023. április 05. 18:58
MEGFEJTHETETLEN számomra a SOK rosszindulatú hozzászólás miértje! ITTHON is, KÍNÁBAN is !
Igazszó
2023. április 05. 18:03
Hazátlan senkik a liuk. A kínaiak szerint is.
Sclerotic
2023. április 05. 17:16
Le kéne szállni erről a vonatról. Elmentek... Ennyi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!