„Ha valaki emlékszik arra, hogy akár csak egy nappal korábban mit nyilatkoztak amerikai tisztségviselők, hogy szó sem lehet tűzszünetről, akkor ez egy jelentős fordulat”, mondta az Ultrahang csatornáján közreadott beszélgetés során Vukics Ferenc. A szakértő arra reagált, hogy Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a napokban már arról beszélt, előbb-utóbb napirendre kerülhet, hogy tárgyalási alap legyen Ukrajna határainak kérdése. Hozzátette: a hírt ő maga is német lapokban olvasta először, a legnagyobb amerikai és európai lapok nem igazán figyeltek fel a miniszteri megnyilatkozásra.
Vukics arra emlékeztetett, a korábbi amerikai nyilatkozatok folyamatosan arra utaltak, folyamatosan nyomás alatt kell tartani Moszkvát, többek között ezért vetették el a tűzszünet lehetőségét. Az ukrán emberek és katonák érdeke az lenne, hogy stabilizálni tudják a pozícióikat, időt nyerjenek, Zelenszkij érdeke ugyanakkor más. Az ukrán elnök a háborús pszichózisra épít, az ő stratégiáját felborítaná, ha 13 hónapnyi háború után az ország lakossága nem csak háborús híradásokat kapna. Mint mondta, ez a jelenség még a nyugati világban is ugyanígy van, minden korábbi, rendkívüli jelentőségűnek beállított kérdés lekerült a napirendről, csak azt mutatják be releváns kérdésként, mi történik Ukrajnában és mit teszünk Ukrajnáért.
Az amerikaiaknak pedig azért nem áll érdekében a tűzszünet, mert akkor csökken az Oroszországra nehezedő háborús nyomás, ismételte meg Vukics, aki azonban arra is rámutatott; Blinken új kijelentése a formális logika szabályai szerint azt jelenti,
a nyugati vezetők egyre bizonytalanabbak abban, hogy Ukrajna képes lehet megnyerni a háborút,
sőt, katonai képességei olyan mértékben gyengültek, hogy át kell gondolni a konfliktus tárgyalásos rendezését. Persze mindez nem illik bele a fősodor korábbi kommunikációjába, talán ezért is sikkadt el a nyilatkozat a médiában.