Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter hétfőn azt mondta, hogy a kelet-ukrajnai Bahmut városának inkább szimbolikus, mintsem operatív jelentősége van, és a város eleste nem feltétlenül jelenti azt, hogy Moszkva visszaszerezte volna a kezdeményezést a háborúban.
Hét hónapja folynak a harcok az egykor 70 ezer lakosú, ma romokban heverő Bahmut városáért. Amennyiben az orosz csapatok sikeresen ellenőrzésük alá tudják vonni a várost, ez lesz az orosz haderő első jelentős sikere a téli hadjáratban.
Úgy gondolom, hogy sokkal inkább szimbolikus jelentőséggel bír Bahmut bevétele, mintsem stratégiai vagy műveleti jelentőséggel”
– fogalmazott Austin jordániai útja során.
Austin azt mondta, hogy Bahmut lehetséges elvesztését semmiképp sem tekintené stratégiai visszalépésnek. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magánhadsereg alapítója ugyanakkor hétvégi videójában a Moszkvából érkező lőszerutánpótlás nehézségeiről számolt be ismételten. A múlt hét végén arról beszélt, hogy a várost gyakorlatilag körbezárták.
Nyitókép: Aris Messinis / AFP