Szakértők szerint hiába érkeznek meg hamar a Challenger 2-esek Ukrajnába

2023. március 07. 14:45

A Military Watch Magazine felsorolta a brit harckocsi hátrányait.

2023. március 07. 14:45
null

A Mandiner is megírta szombaton, hogy Ukrajna nem annyi tankot kap, mint amennyire szerintük szüksége lenne. Ukrajnának 200-300 modern NATO-harckocsira lenne szüksége ahhoz, hogy kitolja az orosz haderőt a Donbaszból és a Krímből – mondta ezt az ukrán katonai vezérkar még az év elején. Ezt követően az tűnt reálisnak, hogy az európai országok összesen nagyjából 80 Leopard harckocsit küldhetnek Ukrajnának.

A Leopard 2 vagy Abrams harckocsik megérkezésére jó ideig várhatnak Ukrajnában, viszont áprilisban már megérkezhetnek a Challenger 2-esek – írta meg vasárnap a Military Watch Magazine.

Váratlan nehézségek

A lap arról is tájékoztatott, hogy a hidegháború alatt kifejlesztett

brit tankok több gondot okozhatnak az ukránoknak, mint hasznot.

A Challenger 2-be való lőszerből meglehetősen kevés van. Emellett a harckocsi lövege nem bír olyan erővel és pontossággal, mint a német vagy orosz tankok. Továbbá a Challenger 2 egy bonyolult szerkezet, amin a legkisebb karbantartás is rengeteg munkával jár.

***

Nyitókép: MTI/EPA/Valda Kalnina

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2023. március 07. 17:59
Április vége előtt ezekkel a dögnehéz tankokkal nem tudnak megindulni..
Hohokam
2023. március 07. 17:23
Szép nagy...... célpont.
Senior
2023. március 07. 16:26
Gyógszer mellett a fegyver a legnagyobb üzlet. Naná, hogy az összes odaküldi tankjaik, stb. élesben letesztelni. Azon sem lepődnék meg, ha véletlenül egy-egy Merkava is bekerülne a buliba. Ennek következtében további orosz és ukrán fiatal katonák, civilek halnak meg, ezt alapból leszerják....
Unknown
2023. március 07. 16:11
Figyeleme! A német nagylelkűség legnagyobbrészt Leopard 1-esekre vonatkozott. (88 darab). Ezek a T-64-esekkel vannak pariban, amiket állítólag most szed elő kényszerből Oroszország. Amúgy 800 darabot. Lehet direkt azért csinálják, mert nem lenne fair frissebb tankokkal szitává lőni a Leopard 1-eseket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!