A Spectatorban megjelent egy cikk William Nattrass, brit, a V4-ekre szakosodott újságíró tollából, amelyben azt fejtegeti, hogy
meg kell-e büntetni Magyarországot az Ukrajnával kapcsolatos álláspontja miatt?
Nattrass kifejtette, hogy a finn-svéd NATO-csatlakozás kapcsán felerősödött a nyugati médiában (és politikusok között) az a nézet, miszerint Orbán Viktor belső ellenség. Ennek kapcsán leszögezi, hogy ha a nyugati hatalmak ellenséget látnak Orbánban, akkor azt vitathatatlanul ők maguk teremtették.
„A progresszivizmus ellenes álláspontjától és az EU tekintélyével szembeni ellenállásától elborzadva az elmúlt években módszeresen elidegenítették Magyarországot, ami abban csúcsosodott ki, hogy az EU tavaly decemberben bejelentette, hogy több milliárd eurónyi támogatást vonnak meg Magyarországtól, amíg Budapest meg nem felel a jogállamiságra és az emberi jogokra vonatkozó brüsszeli előírásoknak. Néhány hónappal korábban a Biden-kormányzat bejelentette, hogy felmondja az Amerikának Magyarországgal kötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, mivel Budapest nem volt hajlandó a javasolt globális minimális társasági adóval kapcsolatos megállapodáshoz csatlakozni.
Most az EU az egyetlen módon válaszol Orbán Viktor bomlasztó ukrajnai álláspontjára, amit tud: még ellenségesebbé teszi azt.”