Mint arról korábbi portrécikkünkben írtuk, Yousaf 1985-ben született Glasgow-ban, szülei ázsiai származásúak: apja Pakisztánból érkezett a családjával Nagy-Britanniába, édesanyja pedig dél-ázsiai származásúként született az afrikai Kenyában, és onnan költöztek Skóciába. Yousaf politikatudományt hallgatott Glasgow egyetemén, de már fiatalon belekóstolt a valódi politikába is.
Az Islamic Relief muszlim segélyszervezet szóvivőjeként, valamint hajléktalanokat és menedékkérőket segítő szervezetnek is dolgozott.
Muszlim szervezetekben meglévő tagsága, s e szervezetek kapcsolati hálói azonban már az iszlamizmussal és további radikális szereplőkkel hozták közvetett vagy közvetlen kapcsolatba, ami már eddig is fölkeltette az illetékes őrkutya-szervezetek figyelmét, és esetleges vezető politikai tisztsége kapcsán még további tüzetes vizsgálatokra is számíthat Yousaf.
Ettől függetlenül a nagypolitikában is elkezdett fölfelé lépkedni a szamárlétrán: Bashir Ahmad, az első muszlim Skót Nemzeti Párt-képviselő asszisztense lett, majd megfordult a nagyfőnökök, Alex Salmond és Nicola Sturgeon stábjában.
Yousaf 2008-ban az amerikai külügyminisztérium által szponzorált, külföldi feltörekvő politikusok meghívására fókuszáló International Visitor Leadership Program keretében járt hosszú tanulmányúton az Egyesült Államokban.