Az EP-képviselő elárulta: így lehet Orbán Viktor a híd Európa és az USA között
Gál Kinga szerint Trump hatalomra kerülésével az európai patrióták is bátrabban fognak politizálni.
Pedig az amerikai kormányzati intézménnyel jelenleg szerződésben álló orvosok 53 százaléka jelezte, hogy elutasítaná a pubertásgátlók használatát kiskorúakon.
Készült az Alapjogokért Központtal együttműködve, a Bolond lyukból cikksorozat részeként.
***
A Pentagon orvosai kutatásokra hivatkozva azt állítják, hogy már a hétévesek is képesek meghozni saját egészségügyi döntéseiket – írta meg a FoxNews. Kérdés, hogy ebben az esetben a gyerekek akár dönthetnének úgy is, hogy hormonokat vagy pubertásgátló szereket alkalmazzanak rajtuk?
A FoxNews írása szerint az amerikai Védelmi Minisztérium egészségügyi szolgáltatói az American Journal of Public Health (AJPH) márciusi számában azt írták, hogy azon katonák családjában, ahol a gyermeknél a nemi diszfória tünetei jelentkeznek, a gyermek számára a „nemet megerősítő egészségügyi ellátás, például a pubertásblokkolók és a megerősítő hormonok szedése” felé való elmozdulás lehet a megoldás.
„Kutatások szerint a gyerekek már hét éves korukban elkezdhetnek részt venni az orvosi döntéshozatalban, döntéshozatali képességük fokozatosan növekszik, a serdülők pedig a közös döntéshozatalt részesítik előnyben” – olvasható az AJPH-n megjelent írásban.
A tanulmány szerint ráadásul a minisztériumnak ki kellene képeznie valamennyi szolgáltatóját a kiskorúak nemi beavatkozásaival kapcsolatban, noha maguk a szerzők is rámutatnak:
A tanulmány viszont azt is elvárná, hogy a szervezet nyújtson jogi segítséget a fiatalok számára azokban az államokban, ahol megtiltották a nemváltó kezeléseket a kiskorúak számára.
Dr. Stanley Goldfarb, a Do No Harm (Ne ártsunk) orvosi szervezet képviselője erősen bírálta a „tanulmányban” leírtakat.
Az az elképzelés, hogy hétéves gyerekek képesek ilyen döntésekre, több mint nevetséges”
– húzta alá a szakember.
A FoxNews említett írását itt, míg az említett tanulmányt ide kattintva olvashatja angol nyelven.