Az is lehet, hogy az emberek fertőzték meg az állatokat
A virológusoknak több mint 12 év kellett, hogy az új típusú koronavírus rokona, a SARS vírus állati eredetét kimutassák. Goldstein és kollégái szerint elemzésük az első szilárd bizonyíték arra, hogy vadon élő állatok is megfertőződhettek a vírussal a piacon. Azonban az is lehetséges, hogy emberek hurcolták a vírust a piacra és fertőzték meg a nyestkutyákat, ahogyan arra is van esély, hogy fertőzött emberek hagyták a vírus nyomait az állatok mellett.
Goldstein azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy kutatócsoportja a héten mutatta be eredményeit egy tanácsadó testületnek, melyet a WHO a Covid-19 eredetének kiderítésével bízott meg.
Mark Woolhouse, az Edinburgh-i Egyetem fertőző betegségeket kutató szakértője szerint az lesz a döntő momentum a legfrissebb kutatás kapcsán, amikor a nyestkutyák genetikai szekvenciáit összevetik az új típusú koronavírus evolúciójának adataival. Ha a nyestkutyákról kiderül, hogy Covid-19-ük volt, és a vírusaikról bebizonyosodik, hogy korábbi eredetűek, mint azok, amelyek embereket fertőztek meg,
akkor az lesz a lehető legjobb bizonyíték arra, hogy ez volt az a pont a piacon, amikor a vírus terjedése megindulhatott”.