A republikánus vezetésű képviselőházi testület csütörtökön mutatott be olyan banki dokumentumokat, amelyek szerint Hunter Biden, az elnök fia, Jim Biden, az elnök testvére, valamint Hallie Biden, az elnök elhunyt fiának özvegye kapott nagyobb összegeket Hunter üzlettársától, illetve amerikai-kínai energiapiaci közös vállalatuktól a CEFC-től. Még csütörtökön Hunter Biden jogi szóvivője megerősítette, hogy történtek kifizetések, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pénzekből a címzetteken kívül senki más nem részesült, és az üzleti tevékenységük ellenértéke volt. Emellett azzal vádolta a republikánusokat, hogy alaptalan jobboldali összeesküvés-elméleteket helyeznek előtérbe.
A banki átutalási bizonylatokat a felügyeleti bizottság elnöke, James Comer republikánus képviselő kötelező erejű igényléssel kapta meg a Bank of America pénzintézettől. A törvényhozási testület tájékoztatása szerint ezekből az derül ki, hogy 2017 márciusában, alig két hónappal azután, hogy Joe Biden alelnöki megbizatása megszűnt a Fehér Házban, egy kínai vállalat 3 millió dollárt utalt át Hunter Biden üzlettársának, aki egy másik cégnek ebből több mint 1 millió dollárt juttatott el, ahonnan három hónapon keresztül a Biden család tagjai nagyobb összegű átutalásokhoz jutottak, összesen több mint 1 millió dollár értékben.