A Fehér Ház sürgeti Magyarországot, hogy Svédország esetében is „késlekedés nélkül” zárja le a ratifikációt

2023. március 17. 20:38

A közlemény megfogalmazása szerint Svédország és Finnország egyaránt erős partner, osztja a NATO értékeit, erősíteni fogja a katonai szövetséget.

2023. március 17. 20:38
null

Az Egyesült Államok üdvözli Törökország előrelépését a finn NATO-csatlakozás ratifikációjában, és sürgeti Magyarországot a finn és a svéd NATO-csatlakozás folyamatának haladéktalan lezárására – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken.

Jake Sullivan közleménye szerint az Egyesült Államok üdvözli, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök az ankarai törvényhozás elé terjeszti a finn csatlakozási jegyzőkönyvet, és egyúttal „bátorítja” Ankarát, hogy Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét is gyorsan hagyja jóvá. A Fehér Ház által kiadott dokumentum emellett

sürgeti Magyarországot, hogy Finnország és Svédország esetében is „késlekedés nélkül” zárja le a ratifikációs folyamatot.    

A közlemény megfogalmazása szerint Svédország és Finnország egyaránt erős partner, osztja a NATO értékeit, erősíteni fogja a katonai szövetséget, valamint hozzájárul Európa biztonságához. Az Egyesült Államok meggyőződése, hogy mindkét országnak mielőbb a NATO tagjává kell válnia – írta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken.

 

 

(MTI)

 

Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2023. március 18. 16:44
Elemezve az elmúlt harminc év USA geostratégiai irány kialakítását, azok megvalósítását, akkor ez Európa tönkremenését, vazallus adósgyarmattá válását, pusztulását hozza. Bármely országnak, politikusnak is mást ígértek volna, úgyis csak egy darabig tartják be. Érdekes, hogy mennyi a hasonlóság a Római Birodalom vég időszakával. Akkor is a birodalom szövetségeseire ugyanolyan sors várt előbb-utóbb, mint a birodalom ellenségeire. Isten óvja Európa népeit!
Almassy
2023. március 18. 13:10
Ugyan-ugyan Amerika/Demokraták/DS/Hálózati-NGO vagy bárki haldokló fasz is áll emögött, mi magyarok nem tűrjük a birodalmakat felettünk.
Pierre
2023. március 18. 10:41
egy zsarolo arulo nem jo szovetseges. Ki kell baszni orban maffiaallamat a NATObol, a kurva anyjaba!
pumuklik
2023. március 18. 09:47
Azt is megmondták mi lesz, ha mégsem szavazzuk meg, a demokrácia nevében? ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!