Megfejtette az Economist: ezért tombol az antiszemitizmus Európában
A brit lap felismerte a tüneteket, megoldást azonban nem kínált rájuk.
Tovább folytatódnak Izraelben a több tízezres, esetenként százezer főt is elérő tüntetések: Netanjahu kormánya szerint csak a Legfelsőbb Bíróság túlhatalmát bontanák vissza, az ellenzék viszont a demokrácia haláláról beszél.
A tüntetések lényegében január eleje óta folyamatosan tartanak, a csúcspontot március 4-én érték el, amikor közel 160 ezer fő tüntetett csak Tel-Avivban. A tüntetéseken felbukkannak a nemrég csúnyán leszerepelt izraeli ellenzék főbb politikusai, szószólói is, és talán nem meglepő, hogy az Új Izrael Alap (New Israel Fund), amire a Likud csak a „Soros által támogatott Új Izrael Alapként” szokott utalni, s ami az izraeli baloldali projektek fő amerikai finanszírozója, maga ismerte be, hogy
támogatott olyan civil szervezeteket, amik a tüntetéseket szervezik.
Mindezt érdemes párhuzamba állítani az Izrael új kormányával szoros szövetségben lévő magyar kormány által tervezett akkumulátor-gyárral szembeni debreceni tüntetésekkel, ahol szintúgy ismert Soros-aktivisták és komoly külföldi finanszírozás áll a háttérben.
Izrael ugyan a Közel-Kelet egyetlen demokráciája, ám bizonyos hátrányai vannak például annak, hogy az államalapítók nem írtak alkotmányt, csak sarkalatos törvényeket. Ennek egyik hátránya, hogy
a Legfelsőbb Bíróság felvette a gyakorlatot, hogy jóformán bármilyen kormánydöntést megvétóz, ha akar.
Ennek gyökere a nyolcvanas években keresendő.
Mint Sebes Gábor egy cikkében összefoglalta: „1986-ban az Legfelsőbb Bíróság azóta nyugalomba vonult elnöke, korábbi fő jogtanácsos, Aharon Barak – akkor még nem elnökként – engedélyezte, hogy egy Jehuda Ressler nevű polgár indítványát befogadja a Legfelsőbb Bíróság és ítéletet hozzon az ügyben. Az indítványban azt kérte Ressler, hogy semmisítsék meg a vallásos iskolákban tanulók felmentését a katonai szolgálat alól. Az indítványozónak nem fűződött személyes érdeke az ügyhöz. Korábban ilyen beadványokat nem fogadtak be. Ressler 1970 óta próbálkozott, és egészen addig mindig visszautasították. Barak szakított ezzel a hagyománnyal. Mivel Barak az ügyben az állam javára döntött, a döntés jelentőségét eleinte nem ismerték fel. Pedig ez a precedens forradalmat indított el. Attól kezdve bárki bármilyen ügyben nyújthatott be indítványt, amiről aztán a Legfelsőbb Bíróság ítéletet hozott. Ettől kezdve kormányzati kinevezéseket és döntéseket semmisítettek meg, a hadsereg (IDF, Izraeli Védelmi Erők) parancsait vagy akár a Knesszet által meghozott törvényeket vonattak vissza” – zárja összefoglalóját Sebes.
Kritikusai szerint a Legfelsőbb Bíróság baloldali elnöke, Eszter Hajut
a bíróságot szupertörvényhozóvá alakította át,
felhatalmazva arra, hogy a bírák értékrendje alapján diktálja a törvényeket a nép által választott törvényhozóknak.
Az új törvényjavaslat a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati jogkörének korlátozásával, a bírói kinevezések feletti kormányzati ellenőrzés biztosításával és a kormányzati jogi tanácsadók hatáskörének korlátozásával igyekszik visszaszorítani a bírói kar jogalkotásra és a közpolitikára gyakorolt befolyását.
Elfogadása esetén a reform az izraeli parlament, a kneszet számára biztosítaná a Legfelsőbb Bíróság döntéseinek felülbírálását, a kneszet által elfogadott törvények Legfelsőbb Bíróság általi visszavonásának felülbírálását a képviselők több mint 50%-ának (61 tag) szavazatával történő újbóli benyújtása útján, csökkentené a bíróságok képességét a sarkalatos törvények bírósági felülvizsgálatára, és megváltoztatná a bírói kiválasztási bizottság összetételét, hogy tagjainak többségét a kormány nevezze ki.
A törvényjavaslat kritikusai a „demokrácia haláláról” beszélnek,
ami Magyarországról is jól ismert.
A „kilövési engedélyt” az izraeli kormányra maga Joe Biden amerikai elnök adta meg egy a New York Times-nak adott interjújában, amit Thomas Friedmannak adott. Január elején Antony Blinken amerikai külügyminiszter egyébként egyeztetésen vett részt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, de a választott kormányfő akkor még nyilván nem értette az üzenetet. Azóta a két kormány kapcsolata egyre feszültebb, például nemrég egy izraeli miniszter meglehetősen vállalhatatlan megjegyzése után – amikor is egy arab terroristáknak otthont adó falu „eltörléséről” fantáziált – Amerika izraeli követe az adott miniszter repülőgépről való kidobásáról beszélt – állítólag. Az amerikai kormány elméletben megvitatta az izraeli miniszter USA-ból való kitiltását is (!), de erre még nem került sor.
Caroline Glick amerikai-izraeli publicista okkal jegyezte meg, hogy „a baloldal nem aggódik a demokrácia miatt. Nem szereti a demokráciát. A saját oligarchiáját szereti.” Szerinte ami Izraelben történik, az nem az, aminek látszik. A baloldal demokráciát emleget, de ironikus módon a korábbi baloldali miniszterelnök, Jair Lapid maga mondta egy helyütt korábban, hogy „nem tartom helyesnek, hogy a Legfelsőbb Bíróság alapvető dolgokat változtat meg az általa »az értelmes ember belátásának« nevezettek szerint. Ez egy amorf és teljesen szubjektív meghatározás, amelyet a kneszet soha nem vezetett be a jogi kódexbe. Szerintem nem helyes, hogy a hatalmi ágak szétválasztását, a demokratikus módszer szent alapját, megsértik azzal, hogy az egyik kormányzati ág a többi fölé helyezi magát”.
Ez lényegében ugyanaz, mint amit Netanjahu is mond,
de úgy néz ki, a demokrácia csak akkor „hal meg”, ha egy jobboldali kormány gondolja így.
Glick szerint összefoglalva onnan tudjuk, hogy a harc nem az igazságügyi reformról szól, hogy annak a tábornak a vezető tagjai, akik most azt állítják, hogy a reform tönkreteszi a demokráciát, a múltban a reform nevében beszéltek; mert elleneznek minden vitát és elutasítanak minden kompromisszumot a jogi reformcsomaggal kapcsolatban; és mert az egész harcuk a korábbi kampányaikból újrahasznosított szlogeneken alapul, amelyeknek semmi közük az előterjesztett reformokhoz.
Utóbbiról lásd: a reform ellenzői azt ismételgetik, hogy ha a reformot elfogadják, Izrael „elszigetelődik”, nemzetközi szinten páriává válik. Ehud Barak 2011-ben arra figyelmeztetett, hogy Izraelnek „diplomáciai cunamival” kell szembenéznie, és párianemzetté válik, ha nem hajol meg a palesztinok területi követelései előtt. 2015-ben az akkori ellenzéki vezető, Cipi Livni hasonló érvekkel támadta Netanjahut. 2018-ban ugyanilyen kritika követte a Nemzetállam-törvényt, mely pl. államnyelvnek nevezte a héber nyelvet.
Izrael azóta sem szigetelődött jobban el, mint eddig – sőt, azóta jöttek az Ábrahám-egyezmények.
Netanjahu kritikusai gazdasági összeomlást is vizionálnak, ám az izraeli valuta a jelek szerint egyelőre nem tervez bezuhanni, a Bloomberg egészen friss előrejelzése szerint 2023 legstabilabb valutája lehet, befektetésre különösen ajánlja.
Fotó: Wikimedia Commons/Amir Terkel