Gary Lineker-ügy: a BBC szinte összes sportműsora műsorvezető és stáb nélkül maradt

2023. március 11. 18:14

Szombatra a BBC brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság szinte összes sportműsora műsorvezető és stáb nélkül maradt, miután a munkatársak sorra visszaléptek a szerepléstől. Az egyre mélyülő botrány közvetlen előzményeként a BBC televízió előző nap felfüggesztette Gary Lineker műsorvezetői megbízatását miután az egykori futballsztár minapi Twitter-bejegyzésében éles szavakkal ítélte el a konzervatív párti brit kormány által beterjesztett bevándorlási törvénytervezetet.

2023. március 11. 18:14
null

A brit kormány e héten ismertetett javaslata értelmében jogilag kötelező lesz mindazok kitoloncolása, akik biztonságos országok érintésével illegálisan érkeznek brit területre. A készülő brit törvényi szigorítás alapján azoknak, akik illegálisan lépik át a brit határt, véglegesen megtiltják, hogy valaha is visszatérjenek Nagy-Britanniába, és ha menedékkérelmet nyújtanak be, az külön elbírálás nélkül érvénytelennek minősül.

A 62 éves Gary Lineker a Twitteren e héten megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a brit kormány új bevándorlási törvénytervezete felmérhetetlenül kegyetlen, mivel a leginkább veszélyeztetett emberek ellen irányul, és nyelvezete nem különbözik a harmincas évek Németországában alkalmazott nyelvezettől. Erre reagálva a BBC péntek este hivatalos közleményben tudatta: felkérte Linekert, hogy lépjen vissza az általa csaknem negyedszázada vezetett, Match of the Day (MOTD) című hétvégi televíziós futballmagazin műsorvezetésétől mindaddig, amíg nincs egyértelmű álláspont arról, hogy

miként használja a közösségimédia-felületeket.

A közlemény szerint a BBC soha nem mondta, hogy Linekernek nem lehet saját véleménye olyan ügyekben, amelyek számára fontosak, azt viszont kérte, hogy a műsorvezető messze kerülje az állásfoglalást pártpolitikai ügyekben és vitatott politikai kérdésekben. A BBC szerint Lineker Twitter-bejegyzése sérti a médiatársaság szerkesztési iránymutatóiban megfogalmazott pártatlansági követelményeket.

 

Futballkarrierje során Gary Lineker 80-szor szerepelt az angol válogatottban, csapatkapitány is volt, emellett élvonalbeli klubok - köztük az Everton, a Barcelona és a Tottenham Hotspur - színeiben is játszott, és 1999 óta a Match of the Day műsorvezetője. Az 1964 óta futó MOTD a világ legrégebbi, ma is rendszeresen jelentkező televíziós sportműsora, Lineker pedig a program történetének leghosszabb ideje szolgáló műsorvezetője.

Felfüggesztése azonnal rendkívüli felzúdulást keltett. A Match of the Day két másik - szintén egykori futballsztár - műsorvezetője, Ian Wright és Alan Shearer bejelentette, hogy szolidaritásként Lineker iránt ők sem vállalják a fellépést a szombaton esedékes következő műsorban.

Azóta a BBC televízió- és rádiócsatornáinak szinte összes többi sportműsor-vezetője is közölte, hogy nem hajlandó szerepelni a szombati sportprogramokban.

A BBC rádió 5 Live nevű népszerű csatornája szombaton a stábok visszalépése miatt lemondta a labdarúgó-mérkőzések közvetítését és előre rögzített programokat sugárzott. A Match of the Day a BBC televízió közlése szerint kommentátorok és elemzők közreműködése nélkül, csak a mérkőzések összefoglaló képanyagával jelentkezik szombat este. A Premier League, az angol labdarúgó-bajnokság első osztálya bejelentette: kezdeményezés indult arra, hogy a játékosok és az edzők ezúttal ne adjanak interjúkat a mérkőzések után a BBC sportriportereinek.

A brit újságíró szövetség (National Union of Journalists, NUJ) főtitkára, Michelle Stanistreet szombati nyilatkozatában hatalmas öngólnak minősítette Lineker felfüggesztését. Hozzátette:

a BBC ostoba és veszélyes módon jár el, amikor ilyen mértékben enged a politikai nyomásnak.

A televíziós és rádiós újságírók külön érdekvédelmi szervezete (Bectu) mélységesen aggasztónak nevezte a BBC eljárását. A szervezet szerint a történtek azt a benyomást keltik, hogy a brit közszolgálati médiatársaság engedett a politikai nyomásnak, amelyet kormánytagok fejtettek ki olyasvalaki eltávolítása végett, aki nem ért egyet a jelenlegi kormány politikájával. Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szombati nyilatkozatában kijelentette: az nem pártatlanság, ha a BBC enged a Linekerre panaszkodó konzervatív képviselők nyomásának, sőt ez éppen ellentétes a pártatlansággal. A Munkáspárt előző nap is megszólalt az ügyben: péntek esti közleménye szerint azokat a konzervatív politikusokat, akik a kormánnyal egyet nem értők kirúgásáért lobbiznak, ki kell nevetni, és nem törleszkedni kell hozzájuk.

(MTI) 

Nyitókép: Justin TALLIS / AFP

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. március 12. 17:57
De mi lesz közben a németekkel, akik most már folyton kiesnek a vb csoportkörben?
brekker
2023. március 12. 17:52
Nem hirtelen megy ez, hanem szép lassan, mintha egy olajtankert irányítanál.
brekker
2023. március 12. 17:45
Nincs itt semmi látnivaló. Lineker a migráns közönségnek játszik.
budapesti
2023. március 12. 14:21
Linekernek ebben igaza volt. Viszont nem tudom, azzal is egyetértene-e hogy az iszlamistákkal szemben drákói szigorral kéne eljárni. BBC meg felháborítóan állt hozzá a szólásszabadsághoz, és a Linekerrel szolidarító munkatársaknak is igaza van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!