Felrobbantották a zaporizzsjai atomerőmű oroszbarát biztonsági főnökét
Autóra szerelt bomba végzett vele. Állítólag kollaboráns volta miatt végeztek vele ukrán merénylők.
Az intézmény szerint az ajánlásoknak való megfelelés jelenlegi szintje már nem „teljes mértékben elégtelen”.
Elismerés illeti Ukrajnát a korrupció elleni küzdelemben a háborús idők ellenére elért előrehaladás miatt – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) pénteken.
Az Európa Tanács szakértői jelentésükben kiemelték:
A jelentéstevők szerint Ukrajna „bizonyos előrelépéseket” tett azzal, hogy a megfogalmazott 31 ajánlásból 15-öt kielégítően végrehajtott, vagy azokat kielégítő módon kezelte. A fennmaradó ajánlások közül azonban kilencet részben, hetet pedig nem hajtott végre – írták.
Egyebek mellett elismerték, hogy például az országgyűlési képviselők etikai kódexének tervezete kiigazításokat tartalmaz az elfogadható ajándékokra és a vendéglátásra vonatkozóan. Megjegyezték: a lobbizásról szóló törvényt még el kell fogadni, és további erőfeszítésekre van szükség a parlamenti bizottságok munkájának nyitottsága, valamint általánosabban a jogalkotás átláthatósága tekintetében.
A GRECO szerint még nincsenek egyértelmű meghatározások a bírák magatartásával kapcsolatos fegyelmi vétségekre. Az ügyészeket illetően a szakértők kiemelten üdvözölték a kiválasztásra, kinevezésre és előléptetésre vonatkozó új szabályok bevezetését, amelyek – mint írták – átláthatósági és érdemen alapuló követelményeken alapulnak. Pozitív fejleménynek nevezték továbbá a szakosított korrupcióellenes ügyészség (SAPO) új vezetőjének kinevezését, ahogy az ügyészek szakmai etikai és magatartási kódexéhez fűzött kommentár kiadását is.
A GRECO arra a következtetésre jutott, hogy
mint ahogy azt a legutóbbi, 2022 áprilisában közzétett megfelelőségi jelentés rögzítette. A szakértők felkérték Ukrajnát, hogy nyújtson be jelentést a még nem teljesített ajánlások végrehajtása érdekében meghozott intézkedésekről legkésőbb 2024. március 31-ig.
(MTI)
Nyitókép: STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP