A 99 éves Jimmy Carter a 80 éves Bident kérte meg, hogy ő mondja a búcsúbeszédet halála után

2023. március 14. 18:21

Az amerikai elnök egy kaliforniai rendezvényen arról beszélt, hogy Carter orvosainak sikerült áttörést elérniük, s így az eredetileg vártnál még jóval több időt jósolnak elődjének. 

2023. március 14. 18:21
null

Jimmy Carter volt amerikai elnök arra kérte Joe Biden jelenlegi elnököt, hogy ő mondja el a búcsúbeszédet a halála után – tudatta Biden helyi idő szerint hétfő este.

Biden egy kaliforniai adománygyűjtő eseményen beszélt erről. Azt mondta, nemrégiben felkereste a 98 éves Cartert, aki az ország 39. elnöke volt 1977 és 1981 között. „Arra kért, hogy én búcsúztassam” – mondta Biden a The Guardian című brit lap honlapjának tudósítása szerint, majd arra utalt, hogy lehet, hogy ezt nem kellett volna nyilvánosságra hoznia. „Elnézést, erről nem kellene beszélnem” – tette hozzá a jelenlegi elnök.    

Jimmy Carter februárban bejelentette, hogy georgiai otthonában hospice ellátásban részesül. Biden a kaliforniai rendezvényen arról beszélt,

hogy Carter orvosainak sikerült áttörést elérniük, s így az eredetileg vártnál még jóval több időt jósolnak elődjének.    

Carternél 2015-ben diagnosztizáltak bőrrákot, amely a máján és az agyában is áttétet képezett, de kezelést követően az orvosok még abban az évben  megállapították, hogy a rák visszahúzódott. A két demokrata párti politikus évtizedek óta közeli kapcsolatban van. Biden delaware-i szenátorként Carter jelöltségét támogatta az elnökválasztáson, s végül Carter legyőzte republikánus párti Gerald Fordot. 2020-ban, amikor Biden indult az elnökségért, Carter videóüzenetben állt ki mellette a jelöltállító konvención,

ahol „első és leghatékonyabb” szenátusi támogatójának nevezte az akkor már elnökjelöltségre pályázó Joe Bident.    

A 98 éves Jimmy Carter az Egyesült Államok legidősebb életben lévő korábbi elnöke. 2002-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki a globális konfliktusok békés rendezéséért tett erőfeszítéseiért, az emberi jogok, a demokrácia és a társadalmi és gazdasági fejlődés előmozdításáért.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2023. március 15. 16:57
Több, mint 42 évvel élte túl a mandátumának lejártát. (eddig) Az ellenpélda Polk elnök, aki mindössze 103 nappal. Clintonnak húsz évvel kell túlélnie Cartert, ha rekorder akar lenni, az ifjabb Bushnak pedig 28-cal. Biden és Trump nyilván esélytelen.
kombinátor
2023. március 15. 14:59
... és mi van, ha bidé huny el előbb, amire jó esélye van?
luisbathhelena
2023. március 15. 10:54
Jimmy Carter az Egyesült Államok legidősebb életben lévő korábbi elnöke. 2002-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki a globális konfliktusok békés rendezéséért tett erőfeszítéseiért, Hát ez Bident nem fenyegeti....bár manapság a háború=béke mint Orwellnél
enes
2023. március 15. 10:10
Ennek fejében mindig Bidenre fog szavazni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!