Nyugtatgat a Fehér Ház: a hétvégén lelőtt repülő tárgyak nem földönkívüli eredetűek

2023. február 14. 06:15

Nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra a lelőtt tárgyak, legalább is a Fehér Ház illetékese szerint.

2023. február 14. 06:15
null

Lloyd Austin védelmi miniszter Brüsszelbe érkezése után a repülőtéren újságírók előtt arról beszélt, hogy a szóban forgó tárgyak nem jelentenek katonai fenyegetést, illetve veszélyt a földön tartózkodók számára, ugyanakkor kockázatot testesítenek meg a polgári repülés és információbiztonság szempontjából. Lloyd Austin az eszközök megsemmisítését azzal indokolta, hogy miután nem tudták pontosan meghatározni, miről van szó, elővigyázatosságból cselekedtek az ország biztonsága és érdekének védelmében. Megjegyezte: tisztában vannak azzal, hogy országok, vállalatok, tudományos szervezetek tevékenykednek a szóban forgó légtér-magasságokban, akár legitim kutatási célokból.

 Jelenleg a lelőtt tárgyak maradványait próbálják megtalálni, hogy teljesebb képet kaphassanak arról, milyen eszközökről van szó, de a körülmények nehezítik a keresést – mondta el a Pentagon vezetője. Kifejtette, hogy Alaszka közelében a tengeri jégen kell dolgozni, míg Kanadában az ottani hatóságokkal együttműködve a lakott területtől távol eső térségeket kell átfésülni, míg a Huron-tó térségében az amerikai parti őrség, a hadsereg északi parancsnoksága, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a kanadai hatóságok közösen kezdték meg a munkát. Hozzátette, hogy az esetek különleges jellege miatt a vizsgálat is hosszabb időt vehet igénybe. Ahogy elmondta, a védelmi tárca a vizsgálat során együttműködik a szövetségi légiirányítással, az FBI-jal, valamint a szövetségi űrkutatási hivatallal (NASA). 

Nem földönkívüli - kínai

Lloyd Austin külön felhívta a figyelmet arra, hogy a hétvégén megsemmisített eszközök eltérnek a Dél-Karolina közelében február 4-én lelőtt eszköztől, amelyről a miniszter azt mondta, tudják, mi volt, „a Kínai Népköztársaság megfigyelő léggömbje”.Hétfőn a Fehér Ház sajtótájékoztatóján a nemzetbiztonsági tanács kommunikációs koordinátora igyekezett eloszlatni azokat a  híreszteléseket, miszerint földönkívüli légi eszközökről van szó. John Kirby úgy fogalmazott,

az amerikaiaknak nincs okuk aggódni amiatt, hogy földönkívüliekről van szó.

A feltételezések annak nyomán kezdtek el terjedni, hogy az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) parancsnoka vasárnap úgy fogalmazott, semmilyen lehetőséget nem zárna ki az azonosítatlan légi tárgyak származásával kapcsolatban.

Glen VanHerck tábornok ugyanakkor arról is beszélt, hogy a megszaporodott észlelések azzal is összefüggésben lehetnek, hogy a kínai eszköz körüli incidens nyomán a légtérvédelem növelte a radarok teljesítményét, azok érzékenységét. Az elmúlt hét végén az amerikai légierő három ismeretlen eredetű légi eszközt semmisített meg: pénteken Alaszka északi partjai közelében, szombaton Kanada kérésére és együttműködve a szomszédos országgal Yukon tartomány fölött, majd vasárnap az Egyesült Államok Michigan állama közelében, a Huron-tó térségében.

(MTI)

Nyitókép: Alain Julien / AFP. Illusztráció

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanóc
2023. február 14. 14:22
Most elképzelem azt, hogy nálunk is ilyesmivel etetnék a közvéleményt. Mégis, milyen állapotban lehet mentálisan az amerikai társadalom?... Riasztó ez.
OobOdoO
2023. február 14. 13:36
Azért lövöldöznek a léggömbökre, hogy eltereljék a figyelmet, a Nord Streamről. Először szélerőművekkel akartak harcolni, de mondták nekik, hogy álljanak le, mert most töltöttek el éveket a marketinggel, nem időszerű.
MyOp
2023. február 14. 12:53
Baranyi Ktisztina eztán meggondolja, hogy mikor száll söprűre.
MZperXXL
2023. február 14. 11:25
Nem tudják, micsoda, ezért lelövik őket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!