Kié a víz a Holdon? Létesíthető-e emberek lakta holdbázis az égitesten? Egyáltalán: kié lesz a Hold?

A napjainkra sajnálatos aktuálpolitizálásba fulladt Vad Fruttik zenekar 2014 végén megjelent Hold című dalának refrénje így kezdődik: „A Hold, a Hold, a Hold terített asztal, a vendégek között én is ott vagyok…”. S bár ez csak egy dal, meglehet, hogy a Hold a nem túl távoli jövőben tényleg terített asztal lesz az ember számára, mert már úton van űrbéli útitársunk felé a NASA új kisműholdja, aminek feladata a vízkeresés a Holdon, egészen pontosan, hogy vízjeget találjon az égitesten.

Ám a kisműhold, amely a keresztségben a Lunar Flashlight nevet kapta, nem készült el időre, ezért a novemberi indításról lemaradt, s végül csak decemberben indulhatott útnak, ráadásul éppen egy SpaceX-űrhajó fedélzetén.

A Lunar Flashlight tényleg kis műhold, nagyjából akkora, mint egy táska. Ha eléri a Holdat – ez még hónapok kérdése, ráadásul a szállító űrhajóról való leválás óta a NASA munkatársainak a műhold hajtóműveinek meghibásodása is rengeteg nehézséget okozott –, pontosabban az égitest azon részét, ahol a napsütés hiánya miatt folyamatosan nagyon hideg van, a műhold a lézerei segítségével különböző méréseket fog végezni, amelyek során akár 15 kilométerre is megközelíti majd a Hold felszínét.

Tényleg van víz a Holdon?

Az ember már évtizedek óta tudja, hogy a Holdon van nyoma víznek, de sokáig azt hitte, hogy az emberes Hold-missziók (holdra szállás) során maga vitte oda. Az 1970-es évek végén szovjet tudósok az egyik holdi tenger, a Mare Crisium területén gyűjtött minták alapján nagy biztonsággal állították, hogy víz nyomait fedezték fel a Holdon, amit a későbbi amerikai és európai kutatások is alátámasztottak. Mivel légkör híján a Hold sokkal kitettebb az inszolációnak – a napfénybesugárzásnak –, mint a Föld, a kutatók szerint vízjég a legnagyobb eséllyel azokban a Hold-kráterekben található, ahol sosincs napsütés.

Miért fontos, hogy vizet találjanak a Holdon?

A holdi víz jelentőségét nehéz eltúlozni a NASA jövőbeli terveit tekintve. Az amerikai űrügynökség az Artemis-program keretében olyannyira visszatérne a Holdra, hogy a közeli jövőbe tervezett holdraszállás időpontja alkalmával egy új, emberes Hold-küldetés is tervben van, hosszú távon pedig

amely a további Hold- és Mars-missziók kiindulópontja is lenne. Ha a holdi fagyott víz (jelen esetben a vízjég) alkalmas lenne akár arra, hogy megfelelő kezelés után emberek fogyasszák, akár arra, hogy növényeket öntözzenek vele, az óriási előrelépés lenne az amerikaiak Holddal kapcsolatos, nagyra törő terveiben. Ugyanis

Viszont: amikor az első jármű leszáll a Hold felszínére abból a célból, hogy ott gazdasági tevékenységet végezzen, nem csak idegen égitestre ér majd, hanem egy olyan területre is, ami a nemzetközi jog afféle vakfoltjának is számít.

Mit mond a jog?

Mivel az űrhajózás nem túl régi elfoglaltsága az embernek, ráadásul eleve csak néhány jómódú ország űzi, az űrkutatást, a világűrbe történő expanziót és az ottani emberi tevékenységet csak viszonylag kevés nemzetközi szerződés szabályozza, amik ráadásul többnyire régiek és nem is túl részletesek.

Kié a Hold értékes vize? Kinek van joga bármit is kitermelni a Holdon vagy egy másik égitesten?

A legjelentősebb ilyen témájú nemzetközi szerződést, amit magyarul Világűregyezménynek neveznek, 1967 elején nyitották meg aláírásra és még abban az évben hatályba is lépett. A Világűrszerződésnek a világ legtöbb országa a részese. Általános szokásától eltérően

persze a naptárra nézve ehhez ebben az esetben elemi érdeke fűződött: az 1960-as évek közepén még egyáltalán nem volt biztos, hogy az amerikaiak fogják megnyerni az űrversenyt. Sőt: amikor a Világűregyezmény előzményei körvonalazódni kezdtek, még éppen a szovjeteknek volt fórjuk a Szputnyik és Jurij Gagarin űrutazásával, vagyis Washingtonnak rendkívül fontos volt, hogy létrejöjjön egy olyan nemzetközi szerződés, amely lényegesen korlátozza az adott kor technikai színvonala mellett lehetséges űrbéli tevékenységeket. (Az USA többnyire egyébként nem szokta ratifikálni – azaz saját jogrendjébe iktatni – a nemzetközi szerződéseket, mert az uralkodó vélekedés szerint ez sértené az ország szuverenitását.)

Ám a Világűregyezmény feltételei akkoriban megfeleltek az amerikaiaknak. A megállapodás leglényegesebb megkötése a hidegháborús korszellemnek megfelelően az, hogy a világűrt csak békés célokra szabad használni, de az is fontos, hogy az űrt nem lehet kisajátítani sem. A Világűregyezmény egyébként kifejezetten nem tiltja, hogy az ember fegyvereket vigyen az űrbe, de atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek ottani tárolása mind a Föld körül, mind más égitestek körül tilos.

Az egyezmény azonban nem rendelkezik túl egyértelműen a világűrben, illetve más bolygókon vagy üstökösökön végezhető gazdasági tevékenységekről, ami betudható annak, hogy közel fél évszázaddal ezelőtt még nem tűnt valószínűnek, hogy az ember valaha is bányákat nyit majd például a Holdon. Ez a szabályozás mostanra viszont nem tűnik túl korszerűnek.

A Világűregyezményt természetesen más űregyezmények is követték, de ezekhez kifejezetten kevés ország csatlakozott.

– a Holdegyezmény –, amit csupán néhány, az űrkutatás szempontjából nem kifejezetten releváns ország (például Ausztria) ratifikált, a „nagyok” – az USA, a Szovjetunió (és Oroszország), India, Kína, stb. – viszont egyáltalán nem. Pedig a Világűregyezmény után tizenöt évvel hatályba lépett Holdegyezmény egy nemzetközi igazgatású rendszert hozna létre a Holdon található erőforrások kiaknázására, amellett kifejezetten megtiltja, hogy bárki is kisajátítson akár egy négyzetcentimétert is égi kísérőnk területéből. (A Holdegyezményben egyébként az a kitétel is szerepel, hogy ngo-k a Holdon csak állami felügyelettel tevékenykedhetnek; vajon ez ma is comme il faut lenne?) Az ilyesféle önmegtartóztatásra azóta sincs különösebben nagy igény a világ államai részéről, különösen persze azokéról nem, akik akár képesek is lehetnének hasznot húzni a Hold erőforrásaiból.

A Hold azé, aki megműveli?

Sőt. A közelmúltban több országban is olyan jogszabályokat fogadtak el, amik lehetővé teszik, hogy akár állami, akár magánvállalatok gazdasági tevékenységet végezzenek akár a Holdon, akár üstökösön, akár más égitesteken. Az Egyesült Államokban már az Obama-adminisztráció ideje alatt több lépés is történt – elsősorban az űriparban tevékenykedő magáncégek nyomására – az űrjog megengedőbb átalakítására.

Ezt öt évvel később követte az Artemis-megállapodás, amely ennek a törvénynek a szellemében igyekszik kiegészíteni a Világűregyezményt.  Az amerikaiak szerint a megállapodás célja, hogy elkerülje az esetleges félreértéseket és összetűzéseket a jövőbeli űrvállalkozások során (az oroszok viszont azt mondják, hogy az űrjog amerikai szájíz szerinti elferdítéséről van szó). Szélsőségesen lesarkítva valóban arról van szó, hogy az űrben található erőforrások kiaknázására leginkább esélyes erős kutya 2020-ban bejelentette párosodási szándékát a világűrben, amivel lehet egyetérteni, meg lehet vele nem egyetérteni, de megakadályozni gyakorlatilag lehetetlen.

Ha a Lunar Flashlight eléri a Holdat és feltárja a kráterek vízjégtartalékait, az hatalmas lépést jelent majd a Hold kutatásában, s egyszer minden bizonnyal megalapozza majd az ember Holdra települését is. De hogy az ember mit kezd majd a Holddal, azt aligha tudja majd bárki is szabályozni a Földről. Az amerikai fölény vitán felül áll az űrkutatásban, s az is bizonyos, hogy ezt a technikai dominanciát az USA a jog és a joggyakorlat területére is át kívánja ültetni. Vagyis: a Hold és az üstökösök nyersanyagai és erőforrásai a gyakorlatban alighanem azoké lesznek, aki képes őket kitermelni és a Földre hozni – ez pedig a hatályos űrszerződések gyakorlati jelentőségére is új árcédulát biggyeszt majd.

Nyitókép: CHRISTOPHE LEHENAFF / PHOTONONSTOP / PHOTONONSTOP VIA AFP