Bár a háborút az oroszok indították el, a béke megteremtése érdekében nemcsak a két szemben álló ország tehetne lépéseket, erőfeszítéseket – írja Schmidt Mária az új kötetében.
A történész Látlelet az orosz-ukrán háborúról című könyvében a szomszédunkban zajló háború okait és annak legfontosabb mozgatórugóit vizsgálta meg, egy igen alapos, dokumentumokkal alátámasztott érveléssel.
Egy háború komplex ismertetése önmagában óriási vállalkozás, kiváltképp akkor, ha annak következményeit és végkimenetelét még mind a mai napig nem látjuk. A szomszédos országban dúló embertelenségnek azonban egyre több okát lehet felismerni. A könyv ezeket teljes mértékben az olvasó elé tárja.
A bolygó összes országa vagy azt teljesíti, amit a világ legfőbb nagyhatalma ráerőltet, vagy vele szemben kíván egy külön utat bejárni. Ebből pedig kézenfekvőek látszik az a premissza is, hogy a jelenleg Ukrajnában zajló háború esetében proxyháborúról beszélhetünk. A történész szerint ráadásul kétszeres proxyháborúnak lehetünk a szemtanúi, hiszen Kínát Oroszország helyettesíti, az USA-t pedig Ukrajna.
Az olvasóban persze óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon Washingtont milyen érdekek fűzik a jelenleg zajló háborúhoz,és egyáltalán Ukrajnához. A szerző szerint a válasz: „El akarja terelni a figyelmet a saját, egyre nyilvánvalóbb demokráciadeficitjéről, belpolitikai megosztottságáról, ukrajnai korrupciós tevékenységéről, csúfos afganisztáni kudarcáról, és arról, hogy Kína túl nagy falatnak ígérkezik a számára.”
A washingtoni elit éppen ezért úgy gondolkodik, hogy, ha adott esetben Oroszországot térdre tudják kényszeríteni, ezzel együtt pedig Vlagyimir Putyint megbuktatják, akkor az energiaforrásokat igencsak nélkülöző Kínával szemben előnyre tesznek szert.
Annak, aki a most zajló orosz-ukrán háború előzményeinek feltárására törekszik, talán éppen ez a szempont világosítja meg leginkább az USA közelmúltbeli külpolitikájának törekvéseit. Éppen ezért, ha elfogadjuk a korábban felvázolt premisszát, mely szerint az Egyesült Államok jócskán kivette a részét abból, hogy jelenleg Kelet-Európában háború zajlik, akkor sok mindenre választ kaphatunk.
Schmidt Mária felhívja a figyelmet Zbigniew Brzezinskire, a korábbi amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadóra,
Létfontosságúnak találta éppen ezért, hogy az USA megszerezze a Szovjetunióból kiváló „sztánok”, például Kazahsztán, továbbá Afganisztán gáz-és olajkincsét. Brzezinski ugyanis sikeresen meggyőzte a washingtoni döntéshozókat arról, hogy ezekkel, és a közel-keleti, valamint afrikai „energiakincsek biztosításával ellenőrzésük alá vonhatják a hatalmas ütemben fejlődésnek induló ázsiai gazdaságokat”.
Az USA kongresszusa 1999 márciusában fogadta el a silk road strategy-t, amely kimondja, hogy az Egyesült Államok geostratégiai érdekei a Fekete-tengertől Kínáig tartanak. Ennek megfelelően pedig a Dél-Kaukázustól Közép-Ázsiáig amerikai ellenőrzés alá kell vonni az eurázsiai energiafolyosót. Ez volt az a konkrét döntés, amely megmutatta, hogy az amerikaiak miért mentek először Koszovóba, majd Afganisztánba és Irakba. Végül pedig érthetővé teszi, hogy miért olyan fontos nekik a grúziai energiaszállítási csomópont mellett Ukrajna is. „Ukrajna maga is hatalmas energiabázissal rendelkezik, de ezenfelül az Európába irányuló orosz energiát szállító egyik fő energiacsatorna, a Barátság kőolajvezeték tranzitországa.”
2014 kulcsfontosságú évnek bizonyult az ukrán állam életében.
Ez volt az a pillanat, amikor Arszenyij Jacenyuk, a Timosenko-féle Haza Pártjának vezetője Euromajdan néven Twitter-fiókot nyitott, majd tüntetésekre szólított fel. Schmidt szerint a 2014-es Euromajdan az USA, Németország és Lengyelország közreműködésével szervezett és finanszírozott puccs volt.
A történész arról is ír: a TechCamp projekt keretében legalább 300 aktivistát tanítottak meg az információs hadviselésre. Ezt a tevékenységet pedig az EU is támogatta 1,3 milliárd euróval. Schmidt szerint az USA kijevi nagykövetsége már 2013 tavaszától képezte az aktivistákat a közösségi média célzott használatára.
Janukovics elnököt aztán elmozdították hivatalából, majd Petro Porosenko lett Ukrajna új államfője. Azonban már az új elnök hivatalba lépése előtt, 2014. február 23-án az orosz és a magyar nyelv használatának korlátozásáról döntött az ukrán parlament. Nem sokkal később az oroszok elfoglalták a Krím félszigetet.
Schmidt Mária könyvében felhívja a figyelmet arra, hogy 2017 és 2021 között megsokasodtak a katonai demonstrációk az orosz határ mentén. A Biden-kormányzat aztán még magasabb fokozatra kapcsolt. Romániába és Lengyelországba rakétarendszereket telepítettek. Erre az oroszok 2021 telén írásbeli garanciákat követeltek arra vonatkozóan, hogy a NATO nem lépteti be Ukrajnát. Ez a kérésük azonban nem teljesült.
A történész szerint 2022-ben az orosz–amerikai rivalizálás vezetett az orosz–ukrán háborúhoz. Kétségtelen tény, hogy a háborút nem az ukrán nacionalisták, hanem Oroszország agressziója robbantotta ki, még akkor is, ha az ukránok oroszellenes provokációi is komoly szerepet játszottak a konfliktus elmérgesedésében.
Az elhúzódó háború csak növelheti Ukrajna és Oroszország veszteségeit. A könyv megírásakor már 7 hónapja tartott a háború – most pedig már egy teljes éve tart a konfliktus. Ez alatt a több mint fél év alatt közel 10 millióan hagyták el Ukrajnát.
Ukrajna mellett azonban Oroszország is sokat kockáztat. Amennyiben Putyin nem tudja megnyerni a NATO-fegyverekkel ellátott ukránokkal szembeni háborút, akkor ő biztosan, de igen nagy valószínűséggel a birodalma is bukik. Az Egyesült Államoknak ugyanis
A történész szerint bonyolítja a helyzetet az is, hogy a lengyelek revansot akarnak venni a több évszázados szenvedéseikért.
Schmidt kiemeli továbbá, hogy „Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin háborúja megteremtette az ukrán nemzetet, de megerősítette az oroszt is. Bebizonyosodott, hogy a nyugati narratívákkal ellentétben a nacionalizmus, a hazaszeretet megtartó erő.”
Az ideológiákkal és a narratívákkal kapcsolatban a történész szerint az Egyesült Államokat a szoftpolitikájának vonzereje tette a hidegháború győztesévé. Ezek közül kiemelendő a szabadság, a törvény előtti egyenlőség eszméje, továbbá az anyagi jólét lehetőségének a biztosítása. Meglátása szerint a mai világban egyre inkább megcserélődnek az érintett országok korábban betöltött szerepei: régen a Szovjetunió állította magáról, hogy a történelem jó oldalán áll és ő képviseli a haladást, ma ezt a szerepet már az USA játssza el. Ez a tény önmagában rengeteg kérdést felvet a jövőt illetően.
A könyv kifejezett érdeme, hogy nem kíván egyik fél oldalára sem állni, hanem a történelmi folyamatokat objektíven szemléli, így bemutatva a háborúhoz vezető út egyes lépéseit. Mindazonáltal Schmidt Mária leszögezi, hogy bár a háborút az oroszok indították el,
A megszületendő békének pedig olyannak kell lennie, amely mindkét fél számára elfogadható.
Nyitókép: Ukrán katonák lőnek egy Caesar löveggel 2022 júniusában a Donbasz régióban (forrás: ARIS MESSINIS / AFP)
Születésnapi üzenetében többek között kiemelte, hogy országa „támogatja az orosz nép igazságos küzdelmét a nemzeti szuverenitás, területi integritás és biztonsági érdekek védelméért”.
Bármire kész az ukrán elnök, ha Ukrajna uniós csatlakozásáról van szó.
Az egyik ukrán portál tényszerűen számolt be a magyar miniszterelnök véleményéről.
Johann Wadephul külügyminiszter a túszokról és a nyugati támogatásról is beszélt.
„Mindenkinek javaslom, menjen ki nyugatra, utána meg fogja becsülni azt, ami itthon van” – fogalmazott a férfi.
Húszezer szavazó személyes adataival élhet vissza a Tisza, a szálak Ukrajnába vezetnek.
Egyik cége többszáz millió forinttal költött többet, mint amennyi bevételt termelt. Kérdéses, hogy a folyamatos veszteségek ellenére milyen forrásokból finanszírozzák tevékenységüket.
