Nyomozók kutatták át Mike Pence korábbi alelnök otthonát

2023. február 11. 07:08

Minősített iratokat kerestek.

2023. február 11. 07:08
null

Egyetlen minősített jelzésű dokumentumot találtak a nyomozók, miután átvizsgálták Mike Pence korábbi amerikai alelnök otthonát – közölte a politikus irodája pénteken.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatása öt órán keresztül tartott az Indiana állambeli ingatlanban,

a hatósági intézkedés előre egyeztetve és Mike Pence beleegyezésével történt

– hangsúlyozta Donald Trump egykori alelnökének tanácsadója a Fox News Digital számára adott nyilatkozatban.

Az is elhangzott, hogy Mike Pence jogi képviselője végig jelen volt a vizsgálat során, amelynek végén a minősítéssel ellátott dokumentumon kívül hatoldalnyi további – nem minősített – iratot vittek magukkal a hatóság emberei.

A házkutatásra azt követően került sor, hogy január közepén a korábbi alelnök jogászai értesítették az állami hatóságokat, hogy az indianai házban tucatnyi, Mike Pence hivatali idejéből származó, és a Nemzeti Levéltárra (National Archives) tartozó iratot találtak.

Mike Pence január végén egy nyilvános eseményen elismerte a hibát, azt mondta, ugyan

nem volt tisztában azzal, hogy a dokumentumok az otthonában vannak,

de azoknak nem lett volna szabad ott lenniük, amiért vállalja a teljes felelősséget.

Joe Bidennél is kutakodtak

Januárban Joe Biden otthonát, majd múlt héten nyaralóját is átvizsgálták – az elnök beleegyezésével – nyomozók hivatalos iratokat keresve. Az elnök jogászai tavaly december végén jelentették be, hogy az elnök korábbi irodájának felszámolása során még november elején több hivatalos, Joe Biden alelnöki időszakából származó bizalmas dokumentumot találtak, amelyeket eljuttattak az illetékes állami szervekhez. Ezt követően Joe Biden otthonának garázsából is előkerültek minősített iratok, részben alelnöksége idejéből, részben szenátori időszakából.

Joe Biden szerdán a PBS közszolgálati televíziónak adott interjúban azt a magyarázatot adta, hogy

emberei, akik összepakolták korábbi irodáját, hibáztak, nem voltak elég alaposak a munka során.

Megjegyezte, hogy az iratok egy része 1974-ből származott, és jelentéktelen papírokról van szó.

(MTI)

Nyitókép: Nathan Posner / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2023. február 12. 14:48
megerte hatbatamadni Trumpot?
kovalski
2023. február 11. 21:24
Szenátus vizsgálati operett az egész ! A bábok a helyükön vannak ! Megint dobtak egy csontot a népnek ! Rágjátok ! Iratokat keresnek a nyaralóban ! Egy vén demens az elnök, tombol a történelem hamisítás, demokrácia import fegyverekkel, a Férfinő vs Nőférfi, gyerekek nem változtatása mi a fasz van amerikába ? A jólét ráhúzza a szemre a leszarom hogy mi van sapkát !
mdave88
2023. február 11. 10:31
Csak le ne foglalják az ezüst tallérjait!
Box Hill
2023. február 11. 10:20
A rendőrség négerekkel már nem mer foglalkozni, így van idejük az usák politikusokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!