Macron: Hosszú időbe telne vadászrepülőket adni Ukrajnának

2023. február 10. 08:57

A háború sújtotta országnak pedig gyorsabb segítségre van szüksége – hangsúlyozta a francia elnök.

2023. február 10. 08:57
null

Emmanuel Macron francia elnök nem zárta ki pénteken, hogy Franciaország harcigépeket küldjön Ukrajnának, de arra figyelmeztetett, hogy ehhez hosszú idő kellene, Ukrajnának pedig gyorsabb segítségre van szüksége.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök régóta követeli, hogy országa nyugati támogatói minél hamarabb küldjenek vadászrepülőket. A politikus csütörtöki nyilatkozata szerint a nyugat-európai politikusok egy része kész erre.

 – fogalmazott Zelenszkij brüsszeli sajtótájékoztatóján.

A francia elnök elmondta, hogy „nem zár ki semmilyen lehetőséget”, amikor arról kérdezték, hogy Párizs adna-e harcirepülőket Kijevnek.

A francia államfő ugyanakkor hozzátette, hogy most a legfontosabb, hogy minél gyorsabban tudják segíteni Ukrajnát, a repülők leszállítása és a pilóták kiképzése viszont hosszú időt venne igénybe.

A tüzérségre kellene inkább koncentrálni

Macron szerint ezért a segítségnek olyan eszközökre kellene koncentrálódnia, mint a tüzérség.

Zelenszkij a héten Nyugat-Európában, valamint az Európai Unió intézményeiben tett személyes látogatása során kért további fegyverszállításokat.
Szerdán Rishi Sunak brit miniszterelnökkel tárgyalt, aki a francia elnökhöz hasonlóan arról beszélt, hogy „semmilyen lehetőséget nem zár ki”, ha Ukrajna támogatásáról van szó.

(MTI)

Nyitókép: LUDOVIC MARIN / AFP

***

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dezodor
2023. február 10. 12:59
A S-300 meg is kínálná a Mirage-ot. Mert Rafale-t azt nem adnának.
NullaSalus
2023. február 10. 12:33
Fölösleges bohózat. Az amerikaiak parancsának engedelmeskedni fognak, de előbb megint a németeket fogják kényszeríteni a légierő átadására.
olajfa1
2023. február 10. 12:02
Ezt minden szakértő tudja!
need-info
2023. február 10. 10:42
Hosszú időbe telne... Értjük. Ha nagyon akarná, már ott lennének, de ők is tudják, hogy már értelmetlen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!