Egy amerikai elemző szerint a háború „katasztrofális következményekkel jár Oroszország számára, de Moszkva szemszögéből még borzalmasabbak a geopolitikai hatások” – írta a Politico.
Ivo Daalder, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövete és a „Világszemle Ivo Daalderrel” című podcast házigazdája úgy véli, hogy a legtöbben még mindig úgy gondolták, hogy
„az Ukrajna határai mentén végrehajtott masszív orosz katonai felvonulás nem több, mint blöff”.
Majd hozzáteszi, „azok pedig, akik meg voltak győződve arról, hogy Oroszország meg akarja támadni szomszédját, úgy vélték, hogy a Nyugat nem sokat tehet Kijev gyors vereségének megakadályozására .Egyesek még arra is felszólították Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy meneküljön el, mielőtt az orosz erők az elnöki palotához érnek” – idézi fel a korábbi vélekedéseket.
A volt NATO-nagykövet szerint „Kijev győzelemre áll ebben a háborúban. A Nyugat egységesebb, mint bármikor a hidegháború vége óta, és még inkább kész bármit megtenni az oroszok legyőzése érdekében, mint a háború kitörése óta bármikor”.