Tényleg kitiltották Romániából idősebb Lomnici Zoltánt?

2023. február 22. 18:13

A román hivatali szervek „hallgatásba burkolóznak”.

2023. február 22. 18:13
null

Hallgatnak a román hivatalos szervek idősebb Lomnici Zoltánék kitiltási ügyével, illetve a lehetséges állam- vagy hivatali titoksértéssel kapcsolatban. Marcel Ciolacu, a román képviselőház elnöke a hozzá írt beadványra, míg Gabriella Scutea román legfőbb ügyész az ügyben tett feljelentésre nem reagált. Most Bogdan Aurescu román külügyminisztertől várnak választ – számolt be a Magyar Nemzet.

A lap idézte Kulcsár-Terza József, a román képviselőház tagjának levelét, amelyben a politikus emlékeztette a román tárcavezetőt arra, hogy Mirela Adomnicai (PSD) román parlamenti képviselő tavaly május 24-én hivatalos iratában éppen Bogdan Aurescunál kezdeményezte idősebb Lomnici Zoltán volt főbírónak, az Emberi Méltóság Tanácsa nemzetközi jogvédő szervezet elnökének kitiltását Románia területéről, mivel kitüntetést adott át Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak.

Nem kaptak sehonnan sem választ

Mint ismert, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. Pár nap híján négy évet töltöttek le a büntetésből. 

Kulcsár-Terza József a levélében arra is kitért, hogy „a döntőnek minősített bizonyítékot titkosították, azt sem a vádlottak, sem védőik és a jogvédelmet nyújtó Emberi Méltóság Tanácsának elnöke nem ismerhette meg. Adomnicai az önhöz intézett iratában, amelyet a román sajtóhoz is eljuttatott, azonban rámutatott, hogy a két férfit azért ítélték el, mert Gyulafehérváron a román nemzeti ünnepen a gázvezeték megrongálásával robbantást kíséreltek meg. Ez a tény addig ismeretlen volt, és a büntetőiratokban nem szerepel. A büntetőeljárás törvényességét érdemben vizsgálja az Emberi Jogok Európai Bírósága.”

A politikus azt is hozzátette: mivel Adomnicai olyan információt fedett fel, amely állam- vagy hivatali titoknak minősülhet, a képviselőház elnökéhez fordultak az ügy hivatalos kivizsgálása érdekében. Azonban Marcel Ciolacu elnök a 2022. június 13-án kelt levélre a mai napig nem válaszolt. „Erre tekintettel ismeretlen tettes ellen 2022. szeptember 2-án feljelentést tettünk Gabriella Scutea román legfőbb ügyésznél állam- vagy hivatali titok esetleges megsértése miatt. A feljelentésre a mai napig nem érkezett válasz – hívta fel a figyelmet a képviselő.

„Mivel a sajtó minden lépésről beszámolt, a kialakult helyzet árt Románia nemzetközi megítélésének” – véli Kulcsár-Terza.

Bizalmasan közölték vele, hogy ne lépje át a román határt

A román képviselőház tagja azt is jelezte a külügyminiszternek: idősebb Lomnici Zoltán a mai napig nem kapott értesítést arról, hogy kitiltották Románia területéről. Idősebb Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek az ügy kapcsán azt mondta, még a múlt nyáron bizalmasan annyit közöltek vele, hogy 2022. szeptember elsejét követően ne kísérelje meg a román határ átlépését,

mivel az a gyakorlat, hogy nem küldenek értesítést a kitiltásról.

„Az Emberi Méltóság Tanácsa elnökeként így Románia területén nem fejthetek ki jogvédő tevékenységet, noha egyik petíciómat az erdélyi magyar egyházak ingatlanjainak visszaszolgáltatása ügyében az Európai Parlament befogadta, és Brüsszelben közmeghallgatást is tartottak” – ismertette a részleteket az egykori főbíró.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

 

 

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2023. február 23. 13:49
Nálunk még mindig itt van a terrorista USA mocskos nagykövete! Gratulálok! Merjünk nagyok lenni!
Lajoss
2023. február 23. 08:48
Pedig a fia már kártékonyabb..
Gyzoltan
2023. február 23. 05:59
"Tényleg kitiltották Romániából idősebb Lomnici Zoltánt?" -valahogy, valamiért, nem cseng biztatóan ez a "Lomnici" név...
Hangillat
2023. február 22. 19:43
Autonómiát, kisebbségi jogokat lehet felhozogatni -sovány vigasz, lásd az aláírási ívek sorsát. Mellbevágóbb, de hatásosabb rezervátumot követelni ezek után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!